JESZ

2006. május 15.

 

OLVASÓPRÓBA

A Pécsi Tudományegyetem színházi műhelyének hírlevele

A Fiú

TARTALOM:

 

Az idén nehezen érkezett a tavasz. Benne jártunk a márciusban. Zuhogott a hó, de fagypont körüli lehetett a hőmérséklet, mert jórészt elolvadt rögtön. Fújt a szél is, lucskos, hideg, fázós idő volt, olyan, amit már nehezen visel az ember, mondván: a kabátot kéne ilyenkor levenni, s a napon sütkérezni. Tulipánt vettem. A tavasz okán, hogy legyen. Bolyongtam sokáig a sírok között. Nehezen találtam rá, pedig nem először vagyok itt. S jönni akarok minden tavasszal a halála évfordulóján. Pedig naponta találkozom vele. Ott a tabló, hogy a JESZ alapító tagja, a fotók, szép sorozatok, jó képek, színháziak. A szerepei sorban, az arcai titokzatosan vagy mosolygón, nyíltan…

A tizedik évet hagyjuk el lassan a JESZ-szel, készülünk ünnepelni. Hát elő kell sorolni, hogy ehhez a tízhez mit adott Horváth Csaba, a JESZ alapító tagja, aki velünk volt 1995-től 2004-ig. Aki nélkül nincs Janus Egyetemi Színház, akinek színházcsináló történetét akarom most elmondani:

András ismerte, hozta. Már túl voltunk a Kisszínház körüli harcokon. Áthurcolkodtunk a „Ságváriba”. Nem vittünk sokat, az agyonhasznált fénymásolót, egy 286-os számítógépet, néhány kiszuperált lámpát, egy háromsoros pultot. És átjöttek az egyetemisták, a „C” szakosok és Csaba. András próbált velük, inkább csak tréningezett. Az igazgatónak nem tetszett, hogy az egyetemisták zavarják a rendet, volt is belőle veszekedés. Partizán életet éltünk akkor, 1995-ben a Harmadik Színházban. De dolgoztunk. Nyolcan voltak hadrafoghatókKomár Andrással együtt. Négy fiú és négy lány. Pénzünk semmi, a színháztól nem is remélhettünk, de előadást akartunk. Színházat. Kaptam egy butácska francia darabot, négyszereplőst, rossz fordítással. Szituációs gyakorlatsornak jó lesz, tanulni belőle lehet. Aztán jött az ötlet: Laci zenéje kell ide, az adja majd a hangulatot, összeköti a jeleneteket, táncolni is lehet. Hát nekiálltunk, kettős szereposztással, négyen játszottak, a másik négy karként a zenés részek alatt beszállt táncolni, a következő előadásban cseréltek. Így állt össze a revütragédia. Csókolózós darab volt. Tapasztalatlan, kezdő színészek nagy gáttörője. Belemenős darab volt, kitárulkozós. Kiderült, hogy tudunk-e a partnerrel együtt élni a színpadon, és azt is láttuk, hogyan csinálja ugyanazt a másik. Sokat röhögtünk, de sok volt a konfliktus is. Csaba is megharcolta a magáét. Szeretett játszani, de nem akart belemerülni, elveszni a szerepben. A siker nem adja magát olcsón. Jónak lenni nem könnyű, a téteket meg kell fogalmazni, és meg is kell fizetni. Azt hiszem, erre jött rá, mikor a „Reszket a Hold”-at próbáltuk. Valahogy úgy sikerült, hogy a bemutatón (mindkét szereposztással eljátszottuk a darabot) Komár László a Memphisben vásárolt arany öltönyben élőben szolgáltatta a zenét, a színészek a legjobb formájukat hozták, és tomboló ovációval fogadták a nézők az előadást. Másnap az igazgató (kiváló dramaturgiai érzékkel) kirúgott bennünket a Harmadik Színházból. András és én állástalanok lettünk, de volt egy jó előadásunk, és volt néhány sikerrel töltekezett, elkötelezett színészünk, akikre számíthattunk. Csabáék lelkesedése töretlen volt. Játszottunk a Rákban, voltunk területi és országos diákszínjátszó fesztiválon, elnyertük az első díjunkat is. Sokat voltunk együtt, megismertük egymást. Ha nincs az ő hitük, munkakedvük, bizalmuk, akkor ma nincs Janus Egyetemi Színház. Nyertünk az első pályázatunkon. Kitaláltuk a nevet, alapítványt, s az első darab terve is fogalmazódott már: Darvasi Vizsgálat a rózsák ügyében. Kortárs mű, titokzatos krimi, költői nyelv. Kopasz, meztelen, földszagú fiú a főszereplő. Professzionális előadást terveztünk. A Harmadik Színház stúdióját bérelnünk kellett, de vállalta a munkát Fekete Bandi bácsi, Lipics Zsolt és Fábián Anita. Az egyetemista lányok asszisztenskedtek, Tóth András, Inhof Laci, Atosz játszottak. A főszereplő pedig, akin az egész előadás fordult, Horváth Csaba. Súlyos szerep volt, igazi lehetőség, de a figura zárkózottsága, titokzatossága, belső lobogása, már-már őrültsége csak nyomokban egyezett Csaba létezésével, jelenvalóságával, nyíltságával, életszeretetével. Mégis furcsa, éteri próbaidőszak volt. Ellenséges környezetben, alig létező színházként bezártuk magunkat a próbaterembe, és csak a munkára koncentráltunk. Sokat vitatkoztunk, vagy inkább beszélgettünk a figurákról, és bár Csabának nagyon mélyre kellett ásni magában, hogy a Fiú lelkét megmutassa, addig kutakodtunk, gondolkodtunk, győzködtük egymást, hogy végül érvényes figura született. A próbán veszekedés, hangos szó nem volt, de mindenki kiadta magát, hogy a figurák életre kelhessenek. Tán tíz nap is volt még a bemutatóig, mikor összpróbáig jutottunk, sőt néhány nézőt is beengedtünk, és akkor megszólalt a darab, éreztük a levegőt, a ritmust. A sötétből felbukkant egy kopaszra nyírt, félmeztelen, titkokat hordozó, vágyakat magába záró fiatal fiú, és tekintete megfogta a nézőket. Csaba tudatos, átélt színészete megszületett. Nem volt, persze, ez még stabil, és volt, hogy nem sikerült az állapotból megindítani az előadást. Mint az első komoly megmérettetésen sem. Az R. S. 9-ben, Pesten az alternatív szemlén megszólalása első pillanatában tudtuk valamennyien, hogy ez most nem az, a Fiú nem kel életre, majd csak a második előadáson. A kritikusok, nyilván, az első előadást látták. De a pesti bemutatók után odajött hozzánk Zala Szilárd, a minden lében kanál színházi ember (ő sincs már közöttünk), és azt mondta: „Ti induló csapat vagytok, azt akarjátok, hogy megismerjenek benneteket, hát toljátok előre a kopaszt, őt most megjegyezték. Üljön le, beszélgessen néhány fontos emberrel, kuratóriumi taggal, akkor, meglátjátok, sínre kerül a színházatok.”

Csaba 1996-ban a Janus Egyetemi Színház emblematikus figurája lett, akiről egy előadás, egy színház jutott a szakmabeliek az eszébe.

Mikuli János

 

 

Akiknek nem kell jegy

 

Nyilván, nagyon nehéz

 

Egy vendégjáték

   emlékfoszlányai

 

Amíg a világ világ

 

Tamás és Tamás

 

Rólunk írták

 

    Négy napig ünnep a világ

    Tíz év tíz előadás

 

Színházi kislexikon

 

HÍREK:

 

5. generáció

A JESZ újabb nemzedéke állt közönség elé. Április 26-án a színház József Attila-napján verset mondott: Kiss Zsuzsa, Guth Anita, Csallós Dávid, Farkas Szabina, Kuti Gergely, Schneider Katalin, Lakatos Dávid, Kiss Nóra Titanilla, Szabó Rita, Maxim Borka, Takács Hilda, Pintér Géza

 

ASZT
Alternatív Szkéné Találkozó néven a budapesti Szkéné Színház május végén fesztivált szervez, melyre a JESZ két előadása is meghívást kapott.

 

Nyári színház

A JESZ ismét bemutatót tart az Anna Udvarban. Dürrenmatt A nagy Romulus című darabja június 30-án kerül közönség elé. A Pécsi Szabadtéri Játékokon a Tartuffe-öt ismét láthatják a nézők. Az előadást Dunaújvárosba és Marcaliba is meghívták

 

Házibemutató

Katona Imre Arisztophanész madarai című játékát a JESZ társulata próbálja. Az évadbeli munkát házibemutatóval zárjuk május 25-én. A darab ősszel kerül a közönség elé.