|
|
|
|
|
|
JESZ |
2006. május
15. |
|
|
OLVASÓPRÓBA |
A Pécsi
Tudományegyetem színházi műhelyének hírlevele |
|
|
||
|
Akiknek nem
kell jegy
A lámpa
fénye a szemembe vág. Egyensúlyozom a magasban. Alattam recseg az
ingatag létra. Végszavak mosódnak össze agyamban. A függöny a vállamra
nehezedik, ahogy elgólyalábazok alatta. Létra a helyére, lábfény
bekapcsolva, kungfu,
hátha a
szerencsének is szerep jut. Ülök
a
helyemen. Hátul, a kék lámpa körében,
a „mezei” nézők mögött. Nyakunkba
szakad az előadás. Forog a gépezet, s mi vagyunk a Deus
ex machina, a
színészek a perpetuum
mobile. Mi, a
művészet Sancho Panzái. Akik nagy lelkesedéssel asszisztálunk a
légvárak fellegvárainak bevételénél. Minden
lelkes, visszatérő vendégnél jobban élvezzük az előadásokat. Gyakran a
közönség helyett is nevetünk, sajnáljuk a meg nem értett szavak,
mondatok, gondolatok vesztét. J A bemutatók
táján ránk ülő izgalom után mindig jön a nyugodtabb időszak, amikor már
begyakorlottak a tennivalók. Ám ettől nemhogy egyhangúbb lesz az élet,
sokkal inkább kiszínesedik. Meglátjuk az apró játékokat, felfedezzük az
összefüggéseket, magunkra öltjük a kritikus, a szakértő szamár-álarcát.
Egy idő után óhatatlanul a színészekkel együtt játszunk, akaratlanul is
követjük az előadás menetét. Akárhogy is:
legyen az botlás, vagy rendező adta utasítás, ott lesz fény, ahova mi
adunk, ott
marad sötét, ahova nem adunk. Jó érzés egy
előadás után kijönni fél-nyilvános rejtekünkből, átvágni a romokon,
felnyomni a munkafényt, lezárni a bűvös zenedobozt. Időnként
elgondolkozom, miért éri meg csinálni, amit csinálok. A kötetlen
munkaidő miatt? Netán a pénz motivál, mint szegény, tékozló
egyetemistát?... Vagy mondjuk, mert annyira jó színházasdit játszani? Ezt a
kérdést nem válaszolom meg, kísérletet sem teszek rá. Hadd maradjon
benne az előadások előtti bizonytalanság. Egy biztos,
ha függöny híján csak úgy, elkezdjük a munkát,
fellopódzhatunk a Parnasszusra, egy-két órára mi is részesei leszünk a
valóság elleni összeesküvésnek. Akárhogy is,
maradunk műszaknak. Mi
ott hátul. Tolnay
Donát |
||
ó érzés közel lenni a tűzhöz, segíteni egy csapat embert,
abban, hogy elvarázsoljon egy másik csapat embert. Mi, a legodaadóbb
közönség. Lélekkel felaggatott tapsgépek. A technika ördögei.