JESZ

2009. június 29.

 

OLVASÓPRÓBA

A Pécsi Tudományegyetem színházi műhelyének hírlevele

 

TARTALOM:

Mű élvezet

Gondolatok a POSZT után, a Janus Egyetemi Színház

11. évadának zárásakor

 

Milyen a jó színház? Belgrádba készültünk, és minden ismerősöm első kérdése volt, milyen nyelven játszunk majd. Természetesen magyarul, illetve nem természetesen, hiszen játszottunk már félig németül és feliratozva is. Mindezek tapasztalata azonban az volt, külföldön is leginkább magyarul érdemes játszani, az hoz sikert. Elgondolkodtató. Néztem az idegen nyelvű bemutatókat Belgrádban, Lörrachban, Göppingenben, nem vagy csak kevéssé tudtam követni a szöveget, mégis értettem, mi történik, és öt perc alatt el tudtam dönteni jó-e az előadás vagy nem. A magyar produkcióknál ez sokkal később derül ki számomra, kicsit olyan, mintha a szöveg zajjal terhelne egy egészen más kóddal működő jelrendszert. Nem a darabok hibájáról beszélek, ha egy dráma gyenge, az általában nagyon hamar kiderül. Sokkal inkább arról a zavarról, amitől egy nem üvöltően rossz előadást hibásnak, gyengének, halványnak vagy semmitmondónak érzünk. Ennek oka legtöbbször az érzelmek, az őszinteség hiánya, az emberi lélek sebezhető, elesett voltának fel nem mutatása. Részben színészi mulasztás ez, többnyire azonban koncepcionális, rendezői tévedés. Egyrészről persze nagyon is érthető, van egy sodrás, trend. És szerencsére (olykor sajnos) léteznek menekülő útvonalak is, az abszurd, szürreál, vagy manapság leginkább a mozgás felé. Tisztelettel és töredékesen. Ám az talán mégsem lehet, hogy a drámai színház vagy nézhetetlenül naiv vagy átélhetetlenül ironikus.

Egy barátom filozófiája szerint az alkotás épp a legteljesebb gyönyörtől, a műélvezettől fosztja meg az embert. Meglehet. Aki viszont egyszer már belekeveredett, helyesen teszi, ha maga jár elől jó példával, máshogy nem érdemes. Walami Witkacy, Übütragédia, Ármány és szerelem, Jövés-menés, és mire az újság megjelenik Hetvenkedő katona. A JESZ, azt hiszem, megtette, amit az Egyetem és a város vezető szellemi műhelyeként vállalhatott. Ha közben az idei év megmaradásunkért vívott harcaira gondolok, azt is mondhatom, erőn felül teljesítettünk. Akár jó érzés is lehetne így nyári szünetre menni. Kívánom, bár megtapasztalnák ezt más, talán valamivel befolyásosabb szellemi centrumokban is. Lehet, hogy akkor kevesebb aggodalommal tekintenénk a mindannyiunk előtt álló, közelgő nagy feladatokra és lehetőségekre. Akkor talán elég lenne csak azon gondolkodnunk, milyen a jó színház.

 

B.T.

 

 

Mű élvezet

Levél itthonról

Szürreál és a bőség zavara

Állok elébe minden kihívásnak

Az Übüt nézve

A szépséget akartam megmutatni

Hangképek bemutató után

A határsávtól a klasszikusokig

 

HÍREK:

 

Belgrád

A JESZ május 31-én a Belgrádi Drámai Színház meghívására a Balkon Fesztiválon bemutatta Majakovszkij—misztérium című produkcióját. Az előadást a szerb színházi élet sok jeles személyisége nézte meg.

 

Kazincbarcika

Negyedik alkalommal vesz rész a JESZ a nemhivatásos színházak legfontosabb nemzetközi fesztiválján. Július 4-én a Majakovszkij-misztérium című előadás szerepel a programban.

 

Nyári színház

A JESZ ismét bemutatót tart az Anna Udvarban. Plautus A hetvenkedő katona című vígjátékát Tóth András Ernő rendezi. A főszerepekben két régi játszótárs tért vissza: Kocsis Gergely és Adorjáni Bálint.

 

Savaria Játékok

Augusztusban a JESZ Szombathelyen vendégszerepel. A Savaria Játékok keretében mutatjuk be A nagy Romulus című komédiát.