JESZ

2008.június 29.

OLVASÓPRÓBA

A Pécsi Tudományegyetem színházi műhelyének hírlevele

Az Übüt nézve

Mikor Mikuli János megkért: ugyan írjak már valami kritikát Katona Imre Übüjéről két dolgot tudtam biztosan; hogy meg fogom csinálni, illetve, hogy olyat kér tőlem, amit nem tudok megcsinálni. Illetve még egyet: a felkérés egy soha meg nem jelent, ám annál indulatosabb véleményemnek köszönhető. Magamnak köszönhetem hát a bajt.

Nem vagyok kritikus – szándékosan használtam a vélemény szót a kritika helyett –, általában nem tudom a rendező és a színészek által elrejtett kódokat teljes egészében felfedni, elsőre meg biztosan nem. Pilinszky írta, hogy ő soha nem olvas útikönyvet, mielőtt idegenbe menne, mert szereti leesett állal csodálni az épületeket. Na ezért szeretek én is színházba járni. Ezért az áll-leesésért.

Gyakran járok tehát a JESZ előadásaira s hogy leginkább a JESZ előadásait nézem azt is jelenthetné, hogy mégis értek hozzá egy kicsit, de ez ócska szillogizmus persze. A JESZ ismételt választásában benne van a barátság, ami a Vizsgálat a rózsák ügyében óta tart, de mégsem csupán az, hiszen rossz előadásokra még barátságból se ülnék be sokadszorra is.

Az Übüt nézve, mintha képregényt lapozgatnánk, karikatúrák beszélnek és mozognak, ha úgy tetszik marionett bábuk elevenednek meg a színpadon, ahogy tették azt Rennes-ben a múlt század előtti század végén a 15 éves Alfred Jarry bábdarabjában. Mesevilág, az emberi karakterek képzeletbeli számegyenesének végpontjára tolt szuperszemét főszereplővel. Ennek a tanárok-réme zseniális, dacos diáknak és társainak bosszújából született a háromfogú (egyet a vas, egyet a kő és egyet a fa tárgyak aprítására használt), nagyhasú, behúzható fülű szörnyeteg a pre-Übü: Pѐre Heb. A minta Félix Hébert, az inkompetens líceumi fizikatanár s címe: A lengyelek (Les Polonais). Később egyébként Jarry szerzőségét meg is kérdőjelezik, ami érdekes párhuzam egy másik iskolakönyvvel kicsit keletebbre Párizstól, a határon. (Ottlik-Örley).

Ha már az eredeti címet említettem, Jarry történelemtanára jobb lehetett, hiszen valóban volt egy francia eredetű uralkodója Lengyelországnak, bizonyos Valois Henrik, aki 1573-ban kerül a krakkói trónra – épp a mi Báthorynk előtt – s a következő évben már le is mond. Ez a kis idő azonban elég, hogy idegenként az izmosodó lengyel arisztokrácia kegyét s minden a hatalmat gyakorló legfontosabb erőforrását, a legitimációt keresve aláírja az Articuli Henricianit, amely hosszú távon Lengyelország anarchiájához s négyszeri felosztásához vezetett. A mondat: országomat egy kis legitimációért – persze gyakrabban hangzik el, mint amennyiszer nem hangzik el a politikában.

A Pologne szó franciául Lengyelországot jelenti, de szóösszetételként görögül a senki földjét. Jarry a premier előtti függönybeszédében ezzel indítja útra az akkor összesen 2 előadást megért darabját: történik Lengyelországban, vagyis sehol. Az Übü király 1896-os bemutatója a francia színjátszás máig leghíresebb premierje, de valószínűbb, hogy ez a premier a másnapi botránykővé váló előadáson kapott gellert. Azon az estén Übü első szava után – modern színpadon először mondtak olyat, hogy szar, még ha szahar is lett a vége. (Merde – Merdre, Shit – Shite) – üvöltés tört ki a nézőtéren, majd negyed óráig tartott amíg a zenekari árokra is kiterjedő verekedést megfékezték és villamosokon használt kürtöt megszólaltatva elnémították a két pártra szakadt, s az ellenfelet nem túl mélyen tisztelő közönséget. Übü második szava – ami kisértetiesen hasonlít az elsőre –, az aznap esti előadás utolsó szava is volt, hiszen a botrány újra kitört.

Pavlovnak igaza lehetett, hiszen Tóth András Ernő és Keczán Pál háborítatlan elmondhatta az inkriminált szavakat egymás után kétszer, majd később még sokszor. Ez már nem az a világ, ahol egy kis szaharon fennakadna a közönség, s ha már az Iskolát emlegettem Medve Gábor és Both Benedek lázadását érdemes volna újragondolni.

Az első jelenetben feltűnik a lelkiösmeret, mint az egyetlen, akitől Übü még tart valamicskét, aki ekkor még Übü feje tetején ül, hogy aztán a darab végére a földre kerüljön, saját gazdája által legyőzetve, de legalábbis becsapva. A rendező onnan ide húzza a vonalat.

A következőkben megismerhetjük Übü mamát, aki a háttérből mozgatja a szálakat. A darabban ez jobban látszik, a színpadon ez kevésbé jön át. Jók a lányok (Várnagy Kinga, Pásztó Renáta), szerintem többet is lehetett volna rájuk bízni.

Zseniális a tömeg ábrázolása. A szabályokat áthágni igyekvő s pont ezért elismerő, önmagukat egymástól megkülönböztetni nem tudó szánalmas alakok. A töstéri rap-zene hallatán végleg leesik a tantusz, de még nem szájbarágás.

Érdekes lehet ennél a jelenetnél: az 5 láb magas Jarry-t, akinek a francia hadseregben nem találtak elegendően kicsi egyenruhát, előbb a masírozás alól mentették fel, később le is szerelték. A sereg után Párizsban Jarry egy vízszintesen kettéosztott lakásba költözött, ahol egyedül ő volt képes kiegyenesedni, látogatói hajlott háttal jártak.

Übü Tóth Andrásba bújva bátrabb kiszólásokat enged meg magának, ami jót tesz az előadásnak. Nem kicsit. Nagyon. Abszurd jelenetek sorakoznak, nagyszínpadi hangerővel, de jó humorral. A szolgáló, aki ha nem kérik szolgál, de ha kérik tapintatból nem teszi, a vendéget nem engedi be, de örül a korbácsolásnak, börtönre vágyik, noha szabad ember, s ezért önmagát vádolja a bíróság előtt. Groteszk, igaz nem szokatlan a JESZ-ben, a levegő még ki se hűlt a Pisti után. Mire kész az előadás tablója Übüék már a börtönben csücsülnek, ahonnan egy újabb abszurd árán szabadulnak.

A tudós kiakolbólítása és karóba húzása után Übüről megtudhatjuk, ő a világ összes rondaságát megszemélyesíti, az első igazi antihős. Gátlástalan, hazudik nappal, hazudik éjjel meg este, de sikeres. A politikusok machiavelli mintapéldánya. Mindjárt ezután a kormányülés és a politikusi ars poetica: „Most feltárom neked a szarakodás titkát. Hát idehallgass! A valóságról felesleges mondani bármit. Arról beszélj, amit beszélnek. Csak arról mondj valamit, amit valaki mond. De szakadatlanul pofázz, ha pofázni lehet.”

Ijesztő a kép a Hannibál által is meglábalhatatlan aktahegyekről és a kétszázezer minimálbéres őrző-védő pénztárosról. De a színészek szép lassan megérkeznek Abszurdisztánból s rájövünk: itthon vagyunk s arcunkra fagy a mosoly.

A magam részéről gratulálok a rendezőnek és a szereplőknek is, köszönöm.