Egy sima, egy fordított

   Új bemutató a JESZ-ben Weöres Sándor: Kétfejű fenevad, avagy Pécs 1686-ban Kevés olyan darab létezhet, melyet egy város ihletett meg, ráadásul annak nem is mai atmoszférája csiklandozta meg egyik legsokoldalúbb költőnk fantáziáját, hanem történelmi emlékeihez rendelt hozzá egy elképzelt múltat. Az így kialakított Pécs (Pecsevi) arculata olyan lett, mint egy félreértelmezett ICWIP-találkozó, ahova a jónépek (körösz-töletlenek, gyaurok, körülmetéletlenek, burkusok stb.) véletlenül egy egész ármádiát is magukkal hoztak volna. Amikor pedig felteszik nekik azt a relatívnak számító kérdést, hogy verárjúfrom, ? a nemzetek mintha ötvösműhelyből kerültek volna ki ? aki mohamedán, az zsidó is, aki török, azt honfitársai nyájasan választási lehetőséggel ruházzák fel, hogy milyen halálnemet szeretne, mivel ellenség; a dolog enyhén pikáns filozófiai fűszerezettségűvé válik. A történelem meg csak kötögeti Európa térképét, egy sima, egy fordított, egy béke, két háború, egy férfi, három asszony. De aki tüke, az is marad. Vannak darabok, melyeknél egyértelműen el lehet dönteni, hogy sikerét minek köszönheti: egy Rómeó és Júliát játszani mindig hálás, esetleg egy tehetséges rendező, vagy egy ismert színész életet lehelhet egy középszerű játékba. A Kétfejű fenevad esetében viszont ez a kérdés értelmét vesztette, mert olyan előadást láthatunk, melyben a tehetség, a kreativitás és a természetesség forrott össze. A figyelmébe ajánlom mindenkinek, főleg azoknak, akik túlságosan hozzászoktak a friss diplomás színészpalánták által terjesztett játék-trendhez, melynek az a lényege, hogyha túláradó érzelmeket akarsz kifejezni, akkor üvölts. Örömmel vettem észre, hogy a háttér- és mellékszereplők értelmezése sem azon hagyományoknak felel meg, mint általában a színjátszásban, miszerint csak akkor játszanak, ha éppen beszélnek is. A zene, - melyet Lovasi András szerzett - továbbértelmezte a darabot, a játék nem engedte lankadni a figyelmet, a rendezés érzékenysége pedig színesítette ezt a történelmi panoptikumot. A zárómonológot a békéről és a szebb jövőről azért megmenteném attól az agyonreklámozott politikai hadjárattól, melynek következtében amerre nézek, azt a bizonyos nyomás az unióba feliratú pecsétet látom már szinte mindenhol. Nem szeretném aktualizálni ezt a részt, még ha a mai helyzetre rá is rímel néha, maradjon inkább politikai érzülettől mentes e darab: -Ihol a komédia vége-, avagy Magyarország 2003-ban.
Szerző:Simon Edina