|
|
|
|
|
|
JESZ |
2007.október 5. |
|
|
OLVASÓPRÓBA |
A Pécsi
Tudományegyetem színházi műhelyének hírlevele |
|
|
||
|
Mindent megtanulni, amit csak lehet
Beszélgetés Fekete Judittal
Angolnyelvű színjátszás, Janus Egyetemi Színház, majd egy ösztöndíjjal az amerikai Savannah egyetemén színészdiploma, ...nade mégis, hogy kezdődött?! Pécsett joghallgatóként kerültem a Janus Egyetemi Színházba, és kóstoltam bele először abba, milyen érzés játszani, és majdnem színésznek lenni. Emlékszem az izgatott érzésre előadások előtt, hogy vajon ma este miben lesz más a darab, milyen lesz a közönség. Akkor kerültem be a JESZ-be, mikor a Pécsi Nemzeti Színház adott helyet az egyetemi színháznak, így alkalmam volt a színészbüfében beszélgetni a színészekkel, besurranni nagyszínpadi előadásokra, és megpróbálni ellesni tőlük, amit csak lehet a színművészettel kapcsolatban. Ez a kezdet; a többi meg jött magától egymást gerjesztve, az ösztöndíj az USA-ba, a színészdiploma, az egész mostani életem.  Ötödik
éve vagy kint az Egyesült Államokban, ma már
diplomás színészként. Mik az alapvető,
technikai illetve tartalmi különbségek a
színészi munkában a magyarországihoz
képest?
Az első dolog, ami eszembe jut, az a lehetőségek számbeli különbsége: az USA hatalmas piac, sokkal több lehetőség és hely van a színjátékra. Magyarországon nem dolgoztam színészként, így nem tudom belülről megítélni a színész lehetőségeit, de úgy látom, hogy sokkal behatároltabb a kibontakozás. Mivel kisebb az ország, és kőszínházak vannak, mindenki próbál bekerülni egy társulatba. USA-ban nincsenek kőszínházak állandó, szerződtetett színészekkel, hanem itt bárki elmehet a meghallgatásra; mindenkinek esélye van, hogy megkapja a szerepet, akárhonnan jött is. Más különbséget nem igen tudok mondani, mert a színészi játék mindenhol színészi játék. Véleményem szerint nincs már az a játékstílusbeli különbség Európa és az USA között, ami olyan sokáig jelen volt. Hogyan látod az esélyeidet a színészi pályán? Mint minden kezdő színész, nagyon idealista vagyok, és rózsaszín ködöt látok, és esélyeket, és szerepeket, és megbecsülést. Hogy valójában mit hoz majd a jövő, azt persze nehéz megjósolni. Én a magam részéről megteszek mindent, hogy jobb színésszé váljak, ezért is akarok megtanulni mindent, amit csak lehet. Ezért megyek Londonba. Nagy lehetőség számomra, hogy felvettek a város egyik legnevesebb színiegye-temének mesterkurzusára. Azt hiszem, hogy ez a kulcs: soha nem azt gondolni, hogy az ember mindent tud. És persze, jól jön egy hátvéd, legyen ez egy ügynökség, vagy színházi társulat, ami tartja a hátát a színésznek, ahova van fordulni, mikor épp nincs szerep, vagy visszautasítások érik az embert. Ami a kilátásokat illeti, jól jön a színésznek, ha van egy ország, ahol van lehetőség, ami nem hagyja ‘éhen halni” adott esetben a szegény színészt, ha nem annyira mennek jól a dolgok. Ebből a szempontból könnyebb az USA-ban, mert ha épp nincsen semmi munka, akkor is van legalább “valami”. Játszottál színházban, ugyanakkor számtalan filmben is szerepelsz-szerepeltél. Miben különbözik a színész perspektívájából, hogyha egy színész első mondata a színpadon csendül fel, vagy egy kamerának mondja azt? A film esetén nem időrendi sorrendben vannak a jelenetek felvéve, sokat kell várakozni és utána beleugrani a dolgok közepébe. Sokkal többet kell a színésznek egyedül felkészülni, kevesebb az idő a próbákra (ha egyáltalán van), és sokszor éreztem úgy az elmúlt fél évben, hogy a filmszínészet részemről nagyobb koncentráló képességet kívánt. A kamera mindent lát, nem lehet elbújni, nem lehet leplezni. Egy dolgot lehet viszont, amint a színpadon nem: újravenni a jelenetet. U-gyanakkor a filmkészítés folyamatában a színész sokkal kevesebb mindent tud befolyásolni. A jeleneteket leforgatják, de a film még sokáig készül a színész nélkül. Mégis elfogult vagyok a film iránt, mert a végterméke egy forgatásnak csodálatos lehet, de a színházi próbaidőszak és a színházi előadások mindig élő volta semmivel nem ér fel. És hogy van mindez a közönség részéről? USA-ban egyértelműen nagyobb a film ereje, kivéve, ha New Yorkban él az ember, ahol a legvarázslatosabb színházi előadásokat láthatja. Az emberek hozzá vannak szokva az akciódús, lenyűgöző technikával készült filmekhez, így, sajnos, gyakran kevesebb a türelmük a színházi darabokhoz. Másrészről viszont sokszor felüdülésként mennek el színházba, mert vágynak arra az egyediségre, eredetiségre, amit csak egy élő előadás adhat. Nem hiányzik a magyar színházi miliő, ami az itteni ténykedéseid idején vett körül? Az illatok, a színek, ízek, barátok... Persze hogy hiányzik, persze hogy szívesen játszanék otthon.., de most nincs rá lehetőségem, most máshol van a helyem…Talán majd egyszer Magyarországon is fogok tudni forgatni, játszani…Talán London után… Fekete Dávid
|
||