|
|
|
|
JESZ |
2007.október 5. |
|
OLVASÓPRÓBA |
A Pécsi
Tudományegyetem színházi műhelyének hírlevele |
|
||
Színházunk
meghívására a Pécsi Nyári
Játékokon júniusban láthattuk a
gyergyószentmiklósi Figura Stúdió
Színház Magyar Elektráját Katona Imre
rendezésében. Szeptemberben a JESZ vendégeskedett
Gyergyóban. Mi a Pisti a vérzivatarban című
előadásunkat mutattuk be, és a társulat
közös tréningen vett részt a
gyergyószentmiklósi színház
színészeivel és
irányításával. A bemutatkozásokat a
két színház közötti kapcsolat és
a közös munka kezdetének gondoljuk. Gyergyószentmiklósi Elektra Részlet Ölbei Lívia írásából
A gyergyószentmiklósi Magyar Elektra egyfelől
vegytiszta színház, amelyben egyenrangú szerepet
játszik a plasztikus, archaikus szöveg, az ének, a
mozgás, a látvány. Az egyforma, hosszú
fehér ruhát viselő színészeknek - a
három nagy, sötét létrából
összeszerkesztett, világmodellszerű díszlet
előterében - elég egyetlen kellék, jel, hogy egyik
szerep után a másikat öltsék magukra. (Azt
meg Weöres Sándortól tudjuk, hogy ég
és föld között bennünk a létra. Csak
meg kell tanulni közlekedni rajta.) Fekete kendő: Electra.
Bíbor kendő: Clytemnestra. Piros mellény: Aegistus
király - és így tovább. A halott Agamemnon:
csak a bíbor palást. A színészek
lélegzetelállító pontossággal
lépnek át - egy röpke, kitapinthatatlan pillanat
alatt - egyik szerepből a másikba, és ez az
attrakció nagy koncentrációt,
felkészültséget kíván. A
szereptöbbszörözés, többszöri
szerepváltás gondolatilag is több utat megnyit:
vállalás vagy sors dolga, hogy győztes leszel, hős vagy
áldozat? A regösénekekre kifeszített
előadásban Orestes figurájára lassan
rákopírozódik a Csoda-fiúszarvas
képe: a görög hagyományra a magyar
hagyomány. A halálra az
újjászületés: a halottnak hitt
testvérétől, Orestestől gyönyörű, archaikus
siratóénekkel búcsúzó Electra -
ebben a szépséges pillanatban éppen Tamás Boglár -
kezében haranggá változik a halotti hamvaknak
való kicsi urna. Ehhez is elég egy mozdulat:
fölfelé fordítom, urna; lefelé
fordítom, megszólalhat a harang. És
megszólal. Vas Népe 2007. III. 14. |