JESZ	2006. november 30.
OLVASÓPRÓBA	A Pécsi Tudományegyetem színházi műhelyének hírlevele
Ja, értem! Domonyai András régi harcosa a JESZ-nek, a színház majd’ minden produkciójában kapott feladatot. Kisebb, nagyobb szerepek sorjáztak egymás után. Bohóc azonban még sohasem volt. Az Arisztophanész madarai című komédiában ez a feladat várt rá, hogy a többiekkel együtt bohócként lássa és láttassa a világot. Hogyan kerültél be a Katona Imre által rendezett Arisztophanész madarai című produkcióba? A kezdetektől fogva nyilvánvaló volt, hogy melyik szerepet kapod meg, vagy ez csak a próbafolyamat során derült ki? Nem tudom, hogy hogyan, illetve miért én kaptam ezt a szerepet. A Madarak előadásban nekem az Imrével való munka volt érdekes. Egyrészt azért, mert számomra fontos az, hogy a mi pécsi egyetemi színjátszásunknak vannak előzményei. Valamikor a hatvanas, hetvenes években létezett egy szegedi, egy pesti egyetemi színpad, független színházi közösség, ami 1996 -97-ben Pécsett is megalakult. Azóta is próbálok sokszor visszatekinteni, hogy milyen is volt akkoriban, milyenek voltak az emberek, a színjátszás, a hangulat. Éppen ezért sokat jelentett nekem találkozni a Nemzeti Színházban Jordán Tamással, és szintén sokat jelentett, hogy jó pár éve Ruszt József egyhetes tréninget tartott nekünk. Ezen előzmények fényében megtiszteltetés volt, hogy jön hozzánk rendezni Katona Imre. Kétszeresen is: történetileg is, valamint a darab szempontjából is. 2005 nyarán már találkoztunk Imrével, tartott nekünk tréningeket Sellyén, a színjátszó-táborban, ahol már beszélt nekünk arról, hogy milyen volt a 70’-es években az akkori hozzánk hasonló korú fiatalokkal együtt dolgozni. Majd februárban felhívott, egyeztettünk. Valószínűleg már a 2005-ös tábor alkalmával bekerülhettem a „pixisbe”, mert Imre jelezte, hogy a gyakorlottabb JESZ-es színészekre alapozná a darabot. Miképpen jelentek meg a próbák során a darab politikai, vagy inkább történelmi jellegzetességei? Imre kommentárjai során, a munka közbeni beszélgetésekkor előkerültek ezek a –nevezzük így- történeti aspektusok, mind a rendező személye miatt, mind a darab kapcsán. Óhatatlanul is összehasonlításra került az akkori politikai helyzet, valamint a mostani politikai helyzet. Az akkori egyetemista színjátszást összevetettük a maival, ami nekünk jutott. Hogy abban mivel volt több a „spiritusz”, mennyivel van nekünk több lehetőségünk „azt játszani, amit akarunk”…  Azért is tartom izgalmasnak a művet, mert a megszületésekor való erős cenzúra elhalványulása megváltoztatta az olvasatot is (teszem azt, 2006-ban nem tiltják be a darabot) Úgy érzem, hogy mi most inkább egy történelmi tablót készítünk, míg hetvennégyben inkább a „velünk élő történelem” érzete élhetett. Megmutatjuk az embereknek a mostani, nem annyira cenzúrázott igazságokat, amik ugyanazok, mint ’74-ben, csak épp nem vesszük észre, mert nem annyira direkt módon van tálalva. Ugyanaz az élet, csak épp nincs megtiltva, hogy beszéljünk róla. Eszembe jutott egy interjú Boros Péterrel, aki azt mondta, hogy a mai magyar politikai elit nem hajlandó a történelmi visszatekintésre. Mert az akkori folyamatok, történések szépen rímelnek a napjaink történéseire, és elkövetjük ugyanazon hibákat. Ebben a darabban a színész, bohóc. Hogyan lettél Te bohóc? Hisz azért, úgy vélem, más feladat, mint hagyományos figurát játszani. Igen, a bohóc figura fémjelzi a darabot. Ha bohóckodsz, akkor nem eljátszod a bohócot, hanem bohóc vagy. Ez által a bohóc-világ által a darab egyszerűbbnek tűnhet, pedig még egy plusz rétegen kell az embernek átnéznie. Ez nálunk egész érdekes dologgá alakult át. Inkább felmutató lett a játék, mint összekacsintás a nézővel. Néha nagyon megkönnyítette a bohóc-játék a színészi feladatokat, mert megoldhatóbbá tette az amúgy rendkívül sokrétegű szöveg interpretálását. Ehhez van egy személyes történetem, hogy Andi (Kiss Andrea), aki bohóc doktorkodik, tartott nekünk tréningeket is, és azt mondta nekem, hogy csinálok egy csomó olyan dolgot, amit a bohócok tanulnak. Mire az volt a válaszom, hogy az a mozgásstílus, az a játékforma, ami a bohócságnak alapja, az közel áll hozzám. Nem mondom, hogy könnyebb dolgom volt, de otthonosabban mozogtam, mint egy abszolút más beállítottságú kolléga. Ez a játékstílus a színésztársakkal való kommunikációt is könnyebbé tette. Segített még a Lóvátett lovagokban általam alakított Bunkó szerepe, mert szerintem az is hasonló figura. Hogyan látod a jelentőségét annak, hogy a Janus Egyetemi Színház 2006-ban előadja a Madarakat, ráadásul Katona Imre rendezésében? Mindenképpen nagy jelentősége van. Van ennek a darabnak egy kollektív történetisége, és egy privát történetisége. Az, hogy Katona Imre, 2006-ban, a JESZ-szel értelmezi újra az általa írt művet, a színház 10. jubileumi évében, az ’56-os forradalom 50. évfordulóján, ez fontos tett, és kétség kívül nagy jelentősége van. Ez a munka a leges-legelejétől, éreztem, egész más volt, mint amit megszoktam. Imre személyes életpályája, példája, történeti áttekintései, magyarázatai többlettartalmat adtak a munkának. Mit gondolsz a nyelvi megoldásokról, a tablós szerkezet tartalmi jelentőségéről? Hát igen, ez egy nagyon furcsa festmény. Az egyik barátom festményei ilyenek, hogy össze van montírozva sokféle, önmagában meddő jelentésű dolog. Ugyanez a jelenség figyelhető meg a Madarakban, hogy egy nagyon erős dramaturgiai alapra van felhúzva egy általam kideríthetetlen forrású szöveg- katyvasz. A szöveg önmagában állva gyakran az értelmezhetetlenség határait súrolja, Viszont a mögötte lévő koncepció, a rendező/író által felállított koncepció, olyan erős és világos struktúrákat rajzol, hogy minden a helyére kerül. És a közönség számára mennyire érvényesül az írói/rendezői szándék? Ezen sok vita volt a színészek között, hogy úgyse fogja megérteni a néző, amit próbálunk megvalósítani…Ezek után érdekes volt, hogy azt vettük észre, hogy a néző figyel. Úgy láttam, a többség élvezte a darabot, ugyanakkor sokan valószínűleg nem értettek meg minden mögöttes tartalmat. De a bohócjátékok önmagukban is szórakoztatók lehetnek. Egyébként pedig azt gondolom, hogy az olyan történetek, mint a koncepciós pereket parodizáló jelenet, ahol jönnek be az emberek, és én kerepelek, ezzel elnyomva a nép hangját, érthetőek. Vagy mondjuk a zsarnoknak adott bili, mint jutalom, szintén érthető. Tehát valaki, ha végig követi a darab menetét, a végén azt mondja, hogy ja! Értem! Tolnay Donát