Mozgó színház

Figura Stúdió Színház, mit kell tudnunk róla?
1990-ben alakult, mint Erdély első hivatásos kísérleti színháza, de az előzmények egészen a 80-as évekig nyúlnak vissza. 1984-ben jó pár végzett értelmiségit –mérnököket, közgazdászokat, tanárokat – helyeztek Gyergyószentmiklósra. Ez a pár fiatal, hogy megőrizze az egyetemről hozott friss szellemiséget, Bocsárdi László vezetésével létrehozta a Figura csoportot. A Művelődési Ház termében kezdtek el próbálni.
’84 és ’90 között hihetetlenül izgalmas színházi és szellemi műhelyt sikerült felépíteniük, amelyre a szakma is felfigyelt. Az első előadásuk egy gyermekelőadás volt, Tutyi-Mutyi Móka címmel, amely meghatározta a kialakult csoport színházhoz való közelítését. Ezt olyan produkciók követték, mint Jarrytól az Übü-király, Lorcának a Vérnásza, illetve a Manole Mester Lucia Blagától.
Az 1990-es változások után nyílt rá lehetőség, hogy létrejöjjön a Figura Stúdió Színház, mint Hargita megye hivatásos színháza. Hivatásos színházként 17 évesek vagyunk, de a létrejövés, kialakulás meghatározó dátuma 1984. Gyergyószentmiklós nagyon kicsi város. Közép-kelet Európában – tudtommal – példátlan, hogy egy 20 000-es kisváros hivatásos színházat fenntartson. Azt szokták mondani, hogy 1990-94 között volt a Figura hőskorszaka. Versenyvizsgára az egész országból érkeztek jelentkezők, egyetemi végzetség nélkül, de készen arra, hogy ennek a sajátos társulatnak tagjai legyenek. Bocsárdi László 1990-ben jutott be a színházrendezői szakra Marosvásárhelyre. Onnan hazatérve próbálta átadni egyetemi tapasztalatait, a társulat pedig folyamatosan képezte magát. Egy történet, ami talán érzékelteti a társulat fanatizmusát: 1990-ben még magyar nyelven nem sok irodalmi műhöz lehetett hozzájutni. A társulat pár napra megkapta Sztaniszlavszkíj műveit. 3 nap alatt magnószalagra olvasták, hogy megmaradjon a színháznak.
1994-ben a társulat nagy része Bocsárdi vezetésével Sepsiszentgyörgyre szerződött. Maradt egy hivatásos színház adminisztrációval, alkalmazottakkal, de színészek nélkül. Az űrt betöltendő az akkori Maszk nevezetű diákszínjátszó csoporttal működött együtt a Figura, közös produkciók születtek. A középiskolások közül sokan felvételiztek Kolozsvárra és Marosvásárhelyre, a társulat mostani magja belőlük, mint végzett színészekből áll. 2002-ig ebben az átmeneti periódusban igazgatók, rendezők váltották egymást, de legfőképpen Szabó Tibor nevéhez köthető ez az időszak. Nagy szerepe van benne, hogy a fiatalok érdeklődése a színház felé terelődött.
Hogyan alakult ki ebből a vendégrendezőkkel, diákszínjátszókkal kiegészült Figurából a színház mostani szervezete, arculata?
2002-ben érezhető a váltás, mikor az első valamikori Maszkos csoport visszatért az egyetemről, köztük Barabás Árpád, aki most tréninget tart a JESZ-nek. Én magam is akkor szerződtem ide. Ettől kezdve tudatosabb építkezés volt jellemző a Figurára. Próbáltuk a szakképzettséget előtérbe helyezni, mára már 9 egyetemet végzett színészünk van, és én - 10. hivatásosként - rendező szakot végeztem. Ugyanekkor Gyergyó nem kimondottam polgári város. A sajátos formanyelvű előadások – említhetném a Koponyatorony minimum 4 órás tömény rituáléját - inkább a társulatnak jelentettek izgalmas kihívást, a nézőket kevésbé vonzotta. Szerencsére kialakult egy körülbelül 500 fős rajongói tábor, akik támogatták az újításokat, de a nézőközönség másik része kezdett eltávolodni. Kénytelenek voltunk változtatni a műsorpolitikán, hármas arcunk lett. A Figura a nagyközönségnek, nagyszínházi előadásokat mutat be.  Ez nem zárja ki, sőt feltételezi, hogy ezek minőségi előadások, amelyekkel szerencsére szakmai díjakat is nyerünk. Ugyanakkor stúdió-előadásainkkal megőriztük a hagyományos arculatot, a kísérletezést, az újító formanyelvet. Harmadikként pedig a gyerekekhez is szólunk.
Mindenki megtalálhatja kedve szerinti előadást a Figura műsortervében.
Fontos feladat egy ilyen kisvárosban, hogy a színház egyben motorja legyen a kulturális életnek. A 90-es évek elején a Figura indította útjára a Szent Miklós Napokat, valamint kicsivel később a Gyergyói Nyári Napokat. Ezek kiemelkedő eseményei a városnak. Azon törekedünk, hogy Gyergyó mellett a szárhegyi Lázár-kastély lehetőségeit is kihasználjuk nyári előadások készítésére. 2001-ben Petőfitől A helyiség kalapácsa készült ott el először.
Ezek szerint a Figura feladatának tekinti a Székelyföld kisebb településeinek bevonását a kulturális életbe.
Igen. Bérletrendszert működtetünk Gyergyón kívül Szovátán és a környező településeken. Szeretnénk, ha a Figura nem csak Gyergyó város, de Gyergyó-medence régiójának is a színháza legyen.
Kőszínházi előadások, színházi produkciók, gyermekelőadások, kulturális rendezvények, nyári színház…és két fesztivál is szerepel az éves programotokban.
A két általunk szervezett fesztivál leképezi a Figura többarcúságát. 7. alkalommal rendeztük meg a Romániai Magyar Kisebbségek Kollokviumát. Romániában 9 magyar színház működik, 2 német és 1 zsidó. A legutóbbi kollokvium egybeesett a város centenáriumának ünneplésével, így 10 nap alatt 22 előadás ment le és mintegy 30 kísérő rendezvény – workshopok, felolvasószínházak, kiállítások, koncertek. A másik fesztiválunk, amit a múlt évad elején indítottunk útjára Dance Movement Theater néven, a Figurás hagyományokat igyekszik tovább vinni. Olyan előadásoknak a gyűjtőfesztiválja, melyek a mozgás, a tánc és a színház határmezsgyéjén mozognak. Az ezek közötti határvonalat próbáljuk keresgélni, feszegetni.
Magyarországon egyre nehezebb helyzetbe kerülnek a színművészeti főiskolák végzős hallgatói. A 9 romániai magyar színház felszívja-e a kolozsvári és marosvásárhelyi frissdiplomás színészeket?
Jövőre Erdélyben is 50-en fognak végezni. Furcsa a helyzet abból a szempontból is, hogy mindkét főiskolán jóval több a lány hallgató, mint a fiú. A világirodalom drámáit pedig nem igazán ilyen felállásra írták.
Nemrég a ti csapatotok is bővült Kolozsvárról és Marosvásárhelyről érkező diplomásokkal.
Gyergyó önmagában nem rendelkezik csillogó gazdasági potenciállal, nincs nagy vonzereje. Általában azt szoktuk észrevenni az érdeklődő főiskolásokon, hogy míg a Figura tevékenysége vonzó tényező, a város kicsit elriasztja őket. Ebből adódik talán, hogy aki ide szerződik, fanatikusan színházat akar csinálni. Itt mindenki mindenből kiveszi a részét, mint a magyarországi alternatív színházaknál. Én igazgatóként hordom a díszleteket, a színészek fölállítják, kellékeznek, fölmossák a színpadot. Kicsit csodabogarak vagyunk – a legkisebb városban, a lehető legkisebb költségvetéssel, legkisebb létszámmal működő nyitott, rugalmas társulat.
A JESZ egyik rendezője, Katona Imre, vendégetek volt az elmúlt évadban. Közös munkátokból született meg a Magyar Elektra című előadás. Hogyan kerültetek kapcsolatba?
Nánay István kritikus, jó barátom ajánlotta Imrét. Felhívtam telefonon, elmentem hozzá, és több napon keresztül beszélgettünk a társulatról, az elképzeléseinkről. Ő választotta a Magyar Elektrát. A társulat számára nagyon fontos produkció született, jó munkafolyamattal, sikeres előadásokkal.
A te utadon állomás vagy végállomás a Figura?
Engem is a Figura fertőzött meg. Még a 80-as évek végén járogattam be próbákra, előadásokra. Mivel gimnazista voltam, szüleim gyorsan eltiltottak, mivel éjjel 2-3 fele értem haza ilyenkor. 1990-ben végeztem el a középiskolát, Temesvárra jutottam be gépészmérnökire. (Nem véletlen, hogy a Figurások mind reálvégzettségűek. Erdélyben a humán szakokra magyar anyanyelvűként bekerülni akkoriban nem sok esély volt.) Miközben otthon azt mondtam szüleimnek, hogy Temesvárra megyek lakást foglalni, Csíkba indultam, hogy felvételizzek a Figurához, de nem vettek fel. Bocsárdi Laci nekem jó barátom volt, s csak annyit kérdezett tőlem, hogy mit mondana ő a szüleimnek. Aztán az utam mégis Kolozsvárra majd Bukarestbe vitt: rendező lettem. Mikor elvállaltam a Figura igazgatását, úgy éreztem 5-7 év az, ami alatt eldől, hogy működik-e egy közösség, egy társulat. Ugyanakkor egyre jobban érzem, milyen nehéz egyszerre igazgatni és rendezni. Próbálom kihozni a maximumot a színházból, persze úgy, hogy közben azért én magam se vetődjek el.
Milyen az itteni színházak kapcsolata a magyarországi szakmával? A figyelem Erdélyből Magyarországra vagy Magyarországból határon túlra fordul?
Két olyan magyarországi fesztivál létezik, ahol évente egyszer felvonulnak az erdélyi színházak: a kisvárdai Határon Túli Magyar Színházak Találkozója, illetve a Vendégségben Budapesten elnevezésű előadássorozat a Thália Színházban. A Figura adottságaiból adódóan kénytelen sokat utazni, így nekünk előny, ha Magyarországon is minél többször megmutathatjuk magunkat.
Van olyan sajátossága az erdélyi színjátszásnak – eltérősége a magyarországi színjátszástól -, amely egyértelműen a román szakma hatásának tudható be?
A román színház nem mindig a realista alapokhoz nyúl vissza. Sokkal szabadabban kezeli a szöveget. A román színházban nem ismerik a dramaturg fogalmát. Éles különbséget tesznek a darab és az előadás között. A román színházi előadás önálló művészi alkotás, ahol a szöveg egy része csak a darabnak. Legalább olyan fontos szerepet kap a színészi alakítás, a látvány, a koncepció, a mozgás. Ezzel ellentétben Magyarországon a kőszínházaknál többnyire a szövegtisztelet kerül előtérbe. Amíg Magyarországon szétválasztódtak a kőszínházi és alternatív színházi repertoár lehetőségei, addig Romániában a 90-es évek elején olyan előadást mutattak be kőszínházban, ahol a nézőket vezették a raktárokon keresztül fel a nézőtéren át színpadig. Minden erdélyi magyar színház dolgozott már román alkotókkal, akik ezt a szemléletet hordozzák. Furcsa keveredése az erdélyi színjátszás és az erdélyi színészek munkája a román teatralitásnak, előadástiszteletnek és egyfajta rendezői színháznak, valamint a magyarországi realista kőszínházi hagyományoknak.
Milyen jövőképük van a romániai magyar színházaknak?
Egyre inkább úgy tűnik, hogy a kis társulatokat veszélybe fogja sodorni a romániai színházfinanszírozási törvény. Épp ezért nem mindegy, hogy a magyarországi pályázati forrásokra mennyire számíthatnak a határon túli színházak. A magyarországi gazdasági helyzet erőteljesen kihat ránk, az alapítványok, a pályázati források megszűnése. De egységes jövőképről lehetetlenség beszélni, hiszen nagyon különböző stílusú és anyagilag is nagyon különböző helyzetben lévő színházakról van szó. A székelyföldi színházak vannak anyagilag a legkiszolgáltatottabb helyzetben, mivel csak városi fenntartásúak. Viszont nagyon sajátságos helyzet, hogy egy közel 100 km-es sugarú körön belül 4 város működtet önálló társulatot. Gyergyóban, Csíkszeredán és Udvarhelyen még csak román társulat sem működik párhuzamosan. Ez nagyon nagy szó kisebbségi létben. Ugyanakkor a határon túli színházakban mára már áttevődött a hangsúly a minőségre. Míg a 80-as években egyértelműen nyelvmegőrző, közösségerősítő célt szolgáltak az előadások, mára kezd visszatérni a színház eredeti funkciója, a művészet.