Echo 98/2

Parti Nagy Lajos: Ibusár                        Ágoston Zoltán

Jesz, oké

Parti Nagy "zenés-táncos huszerett"-je a kortárs magyar színi irodalom egyik legeredetibb mûve. Egyrészt azért, mert a darab szerzõje költõi mûködése során olyan saját nyelvet teremtett, amely egyedülálló a mai lírában, s amely nyelv ebben a darabban Is fõszerepet játszik. A sajátosan rontott-stilizált Parti Nagy-féle poézisen túl azonban a szöveg színpadi mûködéséhez arra is szükség volt, hogy az író megtalálja a megfelelõ drámai (itt: mûnem értelemben, nem Knézy Jenõében) formát. Megtalálta az operett mûfaját, s ennek paródiája által - Ibusárral, "egy közepesen lepusztult vidéki vasútállomással" ellenpontozva, s egyben e környezetbe ágyazva - bontakozik ki a történet.
Mivel költõrõl van szó, a rendezõi instrukciók sem pusztán funkcionális jellegûek, hanem például olyanok, hogy Amália hercegkisasszony "Ringatózik a dalra, mint egy sajt". A színmû szövegének ez a szelete az elõadásból értelemszerûen hiányzik, ám természetes többletként jelenik meg benne a színpadi játék összes eleme, mindenekelõtt a hangzó szó, a beszéd. Ebben ugyanis a Parti Nagy-féle poézis különösen elevenen szólal meg, hiszen "születésének" közegébe "jut vissza", abba a parole-ba, beszélt nyelvbe, amely olyan neki, mint az édesanyja. A Parti Nagy teremtette alakok tehát mondhatják: beszédbõl vétettünk és beszéddé leszünk. Az általa megformált figurák nem a pszichológiai, erkölcsi stb. szempontokból megalapozott-felépített karakterekkel írhatók le igazán, hanem elsõsorban és lényegileg a saját nyelvjátékukkal azonosak. (Amely nyelvjátékok
persze nem pusztán a nyelvvel való játékot jelentik, hanem a szociális tér egyfajta vízióját is felkeltik a nézõben.)
A JESZ elõadása Mikuli János rendezésében megfelelõen hagyja élni a szerzõ nyelvét, és nem próbálja a darabot a kelleténél közvetlenebbül a "társadalmi valóság" ábrázolása irányában áthangolni, sem puszta - az operettparódia lehetõségei által nyújtott - viccelõdéssé nem fokozza le. A színészek nagy lelkesedéssel és látható örömmel adják át
magukat a játéknak, még a kisebb szerepek esetében is. Mikuli interpretációjában a szerepösszevonások által hatásosabbá válik a reménytelen ibusári reális világ és a Jolán által költött operett-mennyország egymásra montírozódása, de vélhetõen a színpadi mozgás is lendületesebbé, az elõadás szerkezete feszesebbé válik ezáltal, mint amilyen enélkül lenne.
Két világ polgárai vagyunk, az érzéki és az intelligíbilis világé, mondta Kant. ennek minden bonyodalmával. Sárbogárdi Jolán is ettõl szenved, azaz az elvetélt írónõi és a vasúti jegykiadói lét egyszerre összegubancolódott és összeférhetetlen voltától.
A szerepet Nagy Lilian (Amália hercegkisasszony szerepével együtt) meggyõzõen alakítja. érzelgõsségtõl mentesen. Füsti Molnár Éva kiválóan játssza a lányáért aggódó és ugyanakkor általa megfélemlített anyát, aki társaként éli bele magát Jolán operettjének világába, de ugyanakkor - az állomásfõnökkel való házasságkötés erõltetése révén - lánya földi boldogulását is szeretné elõ mozdítani. Szinte lubickol a neki való szerepben Tóth András Ernõ, aki Vargányai Guszti állomásfõnök és a gaz Talpighy gróf szerepeit alakítja, egyaránt nevetésre késztetve a nézõket az ármánykodó muszka kém és a bumfordi, nem jó és nem rossz, azzal a bizonyos intelligíbilis világgal nyelvi szinten ugyancsak kapcsolatot keresõ vasutas figurájaként. De emlékezetes játékot nyújt az elõadás során Bajkhállóy Richard mézeskalács huszárkapitány és a kókler "kisvárosi amorózó" szerepében Horváth Csaba, a Léopold fõherceget és Jénai Pál vasutast alakító Köles Ferenc, valamint Fekete András öreg huszárként.
Külön kell szólni a zenérõl, Darvas Ferenc kiváló munkájáról, amely gyakran ismert klasszikus zenei motívumokat léptet föl az operett kontextusában, méltó párhuzamaként annak, ahogy a darab fikciója szerint a Sárbogárdi Jolán által szerzett dalszövegekben klasszikus irodalmi idézetek jelennek meg mint "gesunkenes Kulturgut" (pl. "Mert jõni fog, ha jõni kell /A nagyszerû huszár...").
A díszletek nyílt színi mozgatása egyenesen az elõadás hatásmechanizmusába komponáltatik, így például megbízható humorforrás az operettszíneknél az Amália "pajtáns és infánsnõi" által újra és újra behurcolt "természet" vagy a jegykiadói pult váratlan átalakulása hercegnõi hintává. A díszlet, Herczig Zsófia munkája, egészében inkább jelzésszerû, s nem billen el a naturálisba az ibusári színekben sem. Az elõadás tere elsõ látásra igen szûkösnek tûnt, ám hamar kiderült, hogy épp a keskeny, hosszú tér alkalmas az állomás peronjának megérzékítésére.
Dicséretes a Janus Egyetemi Színház törekvése, amellyel a kortárs magyar (színi) irodalom alkotásai irányában, nem a régi, kitaposott ösvényeken indul el. Az Ibusár elõadása ezen az úton nem pusztán egy kísérlet. A társulat örömteli, a Parti Nagy-szövegre kellõen ráhangolódó elõadása eredményeként a közönség kiszolgáltatott helyzetbe került: végigröhögte a darabot.