Napos oldal
A Janus Egyetemi Színház új bemutatója

 

Karácsony Benőt nagyon lehet szeretni, még ha nem is tartozik a magyar nyelvű irodalom legelső vonalába. Műveiből azonban olyan kedély, gyengéd érzelmesség, emberszeretet árad, ami igazi élvezetté teszi olvasását, könnyed, meseszerű történetszövése pedig még inkább megkönnyíti azt. Legismertebb és -elismertebb műve a „Napos oldal”, és annak folytatása, „A megnyugvás ösvényein”. Az identitás- és az otthonkeresés regénye ez, mely kitűnő megfigyelőkészséggel és emberábrázolással, finom iróniával ír a húszas és harmincas évek viszonyairól és kilátástalanságáról. Önéletrajzi ihletésű regény: Felméri Kázmér története, aki egy kisvárosban éli a háborút megjárt, fáradt, fiatal értelmiségiek életét. Apja halála után a falusi szülőházban telepszik meg, és próbál otthont teremteni a cseléd Veronkával. Itt kezd el szobrászkodni, találja meg hivatását és nyeri el a nagypolgár Dukics lány szerelmét is. Később Budapestre, majd Párizsba kerül, megnősül, fia születik, majd hosszú vívódás után mégis a házasságot hátrahagyva, falun találja meg önmagát.

A „Napos oldal”-t színpadra írni merész vállalkozás volt, és színpadra állítani is az. Legerősebb vonásai ugyanis éppen regény voltából fakadnak: a fordulatos történetmesélésből és a kifinomult emberábrázolásból. Külön nehézséget okoz a gyakran váltakozó helyszínek közötti ugrálás, hiszen a regénybeli történet a szülőfalu, a kisváros, Budapest és Párizs között váltakozva játszódik.

Mikuli János villanófényekből, pillanatképekből összeszövődő és egységbe rendeződő előadást képzelt a Janus Egyetemi Színház színpadára. A díszlet, mely Németh Pál munkája, jól segíti ezt az elképzelést: variálható, nyitható–zárható, kihúzható–betolható elemei, gipszfehér színe és játékos mobilitása könnyeddé teszi a helyszínek közötti váltásokat. Ez azért is fontos, mert egyébként nem könnyű a néző dolga ezen az előadáson. A történet csak kiugró pontjait jelző eseménysor és az egy-egy színészre kiosztott több szerep igazi figyelmet igényel, másként nem egyszerű követni, épp hol járunk és kit látunk. Némiképp segít az egyes szám első személyű narráció, amely azonban furcsa módon épp annyira szét is darabolja az előadást, mint amennyire egybefűzi annak elemeit. Egységbe leginkább a háttérben, függöny mögött folyamatosan dolgozó, az egyes jelenetek közt csak időnként megvilágításba kerülő szobrász alakja fonja.

Az egyes jelenetek úgy elevenednek meg, mint egy fotográfián egy-egy rész: az állóképekből ki-kiemelkedik és élni kezd egy páros vagy egy hármas. Ez líraivá és széppé teszi az előadást, amelyen egyébként is végig valamiféle finomság és gyengédség érződik. Lehet ez azért, mert Mikuli János érzéssel és lágyan nyúlt a darabhoz, de azért is, mert ezek a – jórészt fiatal, egyetemista – színészek nagyon erősen őrzik magukban a színház iránti áhítatot.

A főszereplő Felméri Kázmért játszó Bozó Tamás, a Dukics Annát megformáló Jakabfi Edina, és a többiek: László Virág, Szomora Lívia, Juhász Mátyás és Raffai Norbert teljes erőbedobással vannak jelen végig a színpadon, s érződik: akarják, hogy ez az előadás jól sikerüljön. Segítik őket ebben a „profik”, Lipics Zsolt vagy Tóth András Ernő; mindannyiuk összjátéka kell ahhoz, hogy gördülékeny, teljes előadás szülessen.

Mikuli János és társulata mindent megtett azért, hogy jó színházat lássunk. Nem az ő hibájuk, hogy a „Napos oldal” nem hagyja magát igazán színdarabbá formálni, s marad az, ami eredetileg: valódi epika. Ez azonban nem akadályoz meg abban, hogy úgy érezzük, mint a regényt olvasva: csak szeretni lehet ezt az előadást.

Varga Éva