„POLGÁRTÁRSAK! A VODKA MÉREG”

Döbbenetes. Ütős. Modern. E három szó jutott eszembe az előadás utáni ocsudásom pillanatában, miután megnéztem a JESZ legújabb darabját, a Majakovszkíj: Misztériumot.

A három Majakovszkíj műből összegyúrt darab nehéz és személyes kérdéseket feszeget. Egy szerelem feszül az elvárások, a kor szelleme ellen, és ível át téren és időn keresztül. Egy másik fonalon ugyanakkor a költő saját fegyverével, a szóval veszi fel a harcot a társadalom ellen, melynek képviselői megkérdőjelezik létjogosultságát. Groteszk köntösbe bújtatja és fordítja visszájára az emberi butaságot, miközben a közönség a legdurvább kritika közepette kénytelen nevetésre fakadni. Az előadás során a szemünk elé tárul egy utópisztikus társadalomkép is, melyben a legkevésbé sem szeretnénk élni, bizonyos pontokon mégis rá kell döbbennünk, hogy a darab nagyon is eleven, élő. Nem, nem a politikára gondolok, inkább olyan örök emberi viszonyokra, melyek valószínűleg kezdetektől az emberiség sajátjai. Annyi érzelem, leginkább szenvedély és fájdalom van ebben a darabban, hogy mindezt csupán leírni lehetetlen. Az is biztos, hogy a néző nincs könnyű helyzetben. Ugyanis nem könnyítik meg a dolgát magyarázó elemekkel, úgymint díszlet vagy jelmez. Csak a legszükségesebb eszközök állnak rendelkezésre és a színészek játéka. A fénytechnika és hangeffektusok mindig nagy hangsúlyt kapnak a JESZ-es előadásoknál, itt is ez történik, de el kell ismerni, általuk a hangulatteremtés tökéletes. Nem hiányzik sem díszlet, sem jelmez, mert már nem azokra figyelünk, magával ragad az energikusság, az orosz dallamok ritmusa és persze a darab maga. Mindenféle értelemben. A néző aktív szellemi és fizikai résztvevő, nem hagyják egy percre sem elkalandozni figyelmét, ami a nézőtér és színpad egybefolyásának is köszönhető. Két főszereplő, kétféle fogalmazásmód, de azt hiszem, kijelenthetjük, hogy mind Bozó Tamás, mind Czéh Dániel maradandót alkotnak Pierre szerepében. Mindenképpen meg kell jegyeznünk, hogy már csak azért is egyedülálló előadásról van szó, mert a JESZ tízéves történetének öt generációja vett részt a munkában. Meglepetésként ért, hogy az egyik szerepben felfedeztem Sólyom Katalin színművésznőt, akire például Szabó István filmjeiből is emlékezhetünk. A fiatal, most debütáló generáció is felnőtt a feladathoz. Dupla premiernek örülhettünk (május 14-15.), de legközelebb, sajnos, csak szeptembertől láthatjuk ismét az előadást. Annak, akinek volt szerencséje most megnézni a Misztériumot, biztosan jó darabig a fülében cseng a fájdalmas kiáltás: Zoja, Zoja!