kritikák - Majakovszkíj

Majakovszkij neve egyenlővé vált az orosz futurizmussal. Drámáiban az utópisztikus jövő és az erős társadalombírálat mellett az élet ellentmondásai is erős hangsúlyt kapnak. A Janus Egyetemi Színházban bemutatott Misztérium című produkció, a Poloska és a Buffo misztérium című két drámájából, továbbá több verséből összegyúrt előadás, nemcsak ezeket a kérdéseket feszegeti. Tóth András Ernő, aki a darab rendezője és dramaturgja is, magabiztos kézzel nyúlt a fenti szövegekhez és sikerült neki „pofonütni a közízlést” azáltal, hogy új értelmezői kontextusba helyezte Majakovszkijt: rendezése a kultúra, költészet és művészet továbbörökítésének kérdéskörét is feszegeti.

Az előadás dramaturgiája szervesen kap-csolódik az orosz társadalom aspektusaihoz, ugyanakkor vonzalmat tanúsít a kikristályosodott formák iránt. Az előadás nemcsak a cselekményre, hanem a cselekmény mögötti gondolatokra épít. Olyan világot kíván bemutatni, ahol az individuum az új és abszurd konvenciók miatt nem érvényesülhet. Pierre bukása egyben az emberiség bukása is, hiszen alapvető humán értékek nélkül az ember egyfajta géptársadalomban vegetál.

A Misztérium a nézőtéren kezdődik. Ponto-sabban színészek vannak a nézőtéren, és színészek vannak az üres, lapos játéktéren is. Körülveszik a nézőket, mintegy kibillentve őket a hagyományos pozíciójukból. Provokálnak. Nem közvetlenül, hanem közvetve. Ezzel tartva fenn az állandó feszültséget, amely elől nincs hova menekülnie, sem a főhősnek, sem a nézőknek. Ennek a kísérletnek a csúcspontja, mikor Bajan, a szónok (Juhász Mátyás) behívja a közönséget a játéktérre, hogy együtt nézzék végig Pierre halálát. Zavarba ejtő szituáció ez, hiszen változik a befogadói pozíció, és a közönség is játszani kényszerül. Megfoghatnák, megérinthetnék, sőt, segíthetnének is a szenvedő fiún, ezzel szemben nagyon kevesen képesek kimozdulni a hagyományos színész-néző funkcióból. Ez a fajta misztérium-játék annyira ad hoc jellegű, hogy a színészek a végén nem is próbálnak szerepet játszani, „együtt lélegeznek” a közönséggel, együtt nézik végig, ahogy Ragályos (Kormos Balázs) lelövi Pierre-t, és együtt is távoznának a színházból — ha a kísérlet jól működne.

Az előadás kulcsmotívumai Zoja szerelme köré összpontosulnak, amelyek verbális és nem verbális eszközökkel végigkövetik az előadás menetét. Kezdve a fiatal, terhes Zoja (Szomora Lívia) megalázásával a nyitójelenetben, amely-nek következménye a szerelem pusztulása, és a világ pusztulása. Erős képi hatása van annak a jelenetnek, mikor Zoja egyfajta Földanyaként — a Majakovszkij drámában eszkimóként — kihúzza az Északi-sarkot a helyéről, ezzel megsemmisítve azt a világot, amely kivetette őt magából.

Az előadás legszebb pillanata az idős Zoja (Sólyom Katalin) és Pierre találkozása, ötven év után. Ez a jelenet a múlt nélküli férfi eszmélése az elmulasztott szerelem felé. Sólyom Katalin játéka egyszerű, mégis rengeteget elmond: megnézi a kezeit, mielőtt elköszönne volt szerelmétől.

Tóth András Ernő kettős szereposztásban játszatja Pierre figuráját. A két főszereplő két különböző karakter. Bozó Tamás Pierre-je konok és hidegvérű. Elveinek él, melyeket akkor sem ad fel, amikor az élete múlik rajta. Minden mozdulatában benne van az ellenállás az elgépiesedett társadalom ellen, megkötözve és megalázva is görcsösen keresi a szemkontaktust az őt körülálló a közönséggel, tőlük várván a megértést a tetteire. Ezzel szemben Czéh Dániel a meg nem értett művészt jeleníti meg. Játéka feszült, szenvedélyes. Ő nemcsak az utópisztikus géptársadalom áldozata, hanem saját magáé is. Mikor vérző nyakkal, kiszolgáltatva fekszik a nézők gyűrűjében, szemében nincsen már nyoma a lázadásnak, inkább a megváltást keresi a halálban. Lágyabb jelleme a darab kulcsmotívumaiban erősen kiütközik. Míg Bozó gyűlölettel tekint az őt fogva tartó Segédre (Pintér Géza), addig Czéh a segítséget és a művészetét megértő embert látja benne, azt az embert, aki felismeri a „régi világ” értékeit.

A Janus Egyetemi Színház többgenerációs együttese ebben a darabban vált társulattá. Egységes stílusban, egyforma érzékenységgel, összhangban követik az előadás feszített tempóját, ezáltal hatalmas energiákat képesek mozgatni a játéktéren és a nézőtéren egyaránt. Az intenzív hatáshoz nagyban hozzájárul a zene és a fények keltette impresszió.

Ezeknek a gondolati, testi, képi és hangzó tényezőknek az egymásba kapcsolódó ötvözete adta azt a fajta vallomást, amelynek a nézők is néma tanúi lehettek.

----------------------------------------------------------

^{Majakovszkij:
Misztérium

(Janus Egyetemi Színház)

Rendező, dramaturg: Tóth András Ernő

Asszisztens: Gáspár Alida

Műszak: Lamár János, Regényi Gábor, Tolnay Donát

Világítás, szakmai konzultáns: Mikuli János

Szereplők: Bozó Tamás, Czéh Dániel, Szomora Lívia, Sólyom Katalin,
Inhof
László, Pásztó Renáta, Juhász Mátyás, Kormos Balázs, Pintér Géza,
Keczán Pál,
Molnár R. Tamás, Csallós Dávid, Lakatos Dávid, Guth Anita, Gráf Vera,
Farkas
Szabina, Kis Nóra, Szabó Rita, Vígh Diána.}