Én, Kassák Lajos

A magyar irodalmi, művészeti, szellemi élet talán legimpulzívabb és legsokrétűbb alakja volt Kassák Lajos. Szinte minden művészeti ágban jelentőset alkotott, irodalomban és képzőművészetben világhírre is szert tett. Méltatlanul keveset tudunk, tanulunk, tanítunk róla.
    Szinte csak a kifilézett Kassákot ismerheti meg a diákság a tankönyvekből. Szuperlatívuszok a jelzős szerkezetekben, de semmi igazán olyan, amitől hús vér alakjában megjelenhetne előttünk az ember. Az izmusok: kubizmus, futurizmus, szimultánizmus, expresszionizmus, avantgárd költészet, anarchizmus, a proletárköltészet, anarchista festészet, folyóirat szerkesztés, politikai agitáció, s efféle kulcsszavak teljesen üres szólamok maradnak, ha nem nézünk mögéjük, ki is bújik meg ott. A Janus Egyetemi Színház Én, Kassák Lajos című előadása ebben lehet nagy segítségünkre. Tóth András Ernő, az előadás szerkesztője, rendezője Kassák életének azt a részletét választja ki, s állítja színre, amely konkrétan és szimbolikusan is az élet-útról szól.
    1909-ben, 22 évesen gyalog nekiindul a világ megismerésének, hogy eljusson Párizsig, a nagy csalódásig, megaláztatása, felnőtté érése legfőbb színhelyéig.
Végigmegy Ausztrián, Németországon, Belgiumon. Nyomorog, alkalmi munkákat vállal, és tanulja a világot. Így találkozik a nemzetközi munkásmozgalommal, a modern költészet avantgardista formáival, és a modern festészettel is. Kitágul a palóc fiú számára a világ, és Kassák mindent magába szív. Amikor Párizsból nemkívánatos idegenként hazatoloncolják, már kibontakozott az érett költő mondanivalóival is, formakészletével is. Abban az időben a munkásmozgalom világszerte avantgardista formákban találta meg kifejezési formáját. A magyar költészetbe Kassákkal kerül be ez a haladó irányzat.
    A pécsi egyetemistákból álló társulat avantgárd szavalókórusa nagyszerű képet alkot a mesterről. Olyan a sok fiatal a színpadon, mint megannyi potenciális utazó, aki mind szemünk láttára szenvedi meg saját kálváriáját. A címszereplő Ács Norbert az egyetlen „papíron is színész”, azonban nem tűnik ki a tömegből, s ez egyáltalán nem az ő hibája, vagy gyengesége, hanem inkább a többiek erőssége. Kivétel nélkül szépen beszél minden színész, hibátlan az artikuláció, mértékletes a tónus, jó a ritmus és kerek a kép.
    Ács Kassák-figurája nagyszerű, de nem kevéssé jó az útitárs szerepében Tóth András Ernő, akinek az 1988-as kezdetektől alakuló színházi pályája eddigi talán legjobb teljesítménye ez az előadás. Színészként is óriási fejlődést tapasztalhatunk, rendezőként pedig első számú erénye a számtalan felhasznált szöveg érdekes, ritmikailag és dramaturgiailag arányos szerkesztése, színpadképpé alakítása. Tóth András Ernő rendező számára beigazolódhatott, hogy amire nagyon vágyik az ember, amibe sok szellemi és fizikai energiát fektet, annak beérik a gyümölcse. Évek óta tervezi ezt az előadást, többször nekiveselkedett már a társulat, s végül a főbb szereplők kivételével a legfiatalabb társulati tagokkal, a kezdőkkel sikerült megvalósítani dédelgetett álmát.
    Kassák szövegei önmaguktól nem kínálkoznak színpadra. Önmagukban a hömpölygő szövegfolyamok, szabad versek, a programszövegek mind mind zsákutcába, a ‘70-es éveket, a nem túl érdekes és mára igencsak elavult fekete térben, fekete ingben (esetleg vörös) szavalókórusos világot idézik. Meg kell hát találni, mitől lehetnek ezek a szövegek érdekesek. Jó ötlet a szereptömörítés. A Kassákra nyomasztólag, vagy fenyegetően ható figurákat mind Inhóf László alakítja, a forradalmárokat pedig Juhász Mátyásnak gyúrja össze jó dramaturgiai érzékkel. S ez a technika azért is találhat szépen célba, hiszen a fenyegető karakterek példáját nézve a kisugárzás így összeadódik, s tömörített formában hatékonysága nagyobb tud lenni. A szerepek imígyen lelket kaptak.
    Nagyon szép elemei az előadásnak – az önmagát és gyermekeit is e szenvedélyes kapcsolatért feladó – Simon Jolán leveleiből idézett szövegrészek Jakabfi Edina tolmácsolásában.
    Végül megjelenik az elmaradhatatlan „anarchista festmény” is. Az előre gyártott elemekből puzzle szerűen összerakott kép Simon Edina és Návai Vera képzőművész hallgatók műve. Persze az igazi hatás az lett volna, ha a kép ott készül a néző szeme láttára, de valószínűleg igaz, hogy a festékszóró bűze a kis színházi térben ugyanakkor elviselhetetlen lett volna.
    Az előadásban felhasznált zenei részletek – Bartók Divertimento, Magyar képek, Concerto, Prokofjev: Alexander Nyevszkij, Amadinda – mind jókor jó helyen találkoztak, s az előadás egységét erősítették.

Z Ö M

Janus Egyetemi Színház: Én, Kassák Lajos

Szereplők:  Ács Norbert, Juhász Mátyás, Inhóf László, Tóth András Ernő Jakabfi Edina, Mikuli Dorka, Szomora Lívia, László Virág, Bozó Tamás, Kormos Balázs, Molnár Tamás, Keczán Pál
Világítás: Mikuli János
Kép: Simon Edina, Návai Vera
Zene, szöveg, jelmez, rendezés: Tóth András Ernő