A csoport 2003-ban alakult (2005-től egyesületi
háttérrel működik), olyan fiatalok közreműködésével, akik a színházat
nem elsősorban munkaként, inkább egyfajta létlehetőségként, a világ
megélésének lehetséges formájaként tekintik.
Nevünk az eleusziszi misztériumok beavató-szentélyének csarnokára (telesthrion) utal. A Déméter és Perszephoné történetét feldolgozó szertartás az élet és halál körforgásának (a természet ciklikus rendjének) titkát hivatott átadni a beavatottak számára. Ennek megfelelően olyan színházi munkákat készítünk, amelyek a formanyelv és/vagy a nézőkhöz való viszony tekintetében közel állnak ezekhez az alapokhoz. Önfeledt játékkedv, bátor gondolkodás és változatosság jellemzi munkáinkat, melyekben rendre az emberi lét mibenlétét feszegető kérdéseket fogalmazunk meg, és igyekszünk ezekre a ma emberét érdeklő, releváns válaszokat adni, de legalábbis szorgalmazni a róluk való gondolkodást. Elméleti alapvetésünk elsősorban Jerzy Grotowski, Eugenio Barba, Peter Brook és Vszevolod Mejerhold teoretikus munkáiból táplálkozik, de igyekszünk minden klasszikus és kortárs színházi tendenciát megismerni és kipróbálni annak érdekében, hogy mindig friss, színes elképzelésekkel fogalmazhassuk meg világhoz való viszonyunkat mind a magunk, mind pedig nézőink számára. „Miért foglalkozunk művészettel? Hogy átlépjük gátjainkat, hogy kilépjünk korlátaink közül, hogy feltöltsük azt, ami üres vagy fogyatékos bennünk, hogy megvalósuljunk, vagy hogy – én így szeretem mondani – beteljesüljünk. Nem állapot ez, nem egyszerűen valamiféle kondíció, hanem folyamat, keserves emelkedés, melynek során az, ami bennünk sötét, átvilágosul.” (Jerzy Grotowski) The company was formed in 2003 (since 2005 it operates as an association) with the participation of students who conceive theatre not as a profession, rather, as a possible way of living the world. Our name derives from telesthrion, the name for inaugural sanctuaries of the Eleusisian mystery plays. The ritual based on the story of Demeter and Persephone was purported to reveal the cycles of life and death (the cyclicality of nature) before the insiders. Accordingly, we create theatrical productions that bear the mark of kinship with these bases regarding their form or relation to the audience. Our productions are characterized by careless playfulness, spirited thinking and diversity, and by them we focus on the questions of human existence. We endeavour to answer these interestingly and in a relevant manner for the contemporary audience, but at least we provoke thinking about them. Our principles derive from the theoretical works of Jerzy Grotowski, Eugenio Barba, Peter Brook and Vszevolod Mejerhold, but we aspire to try all the classical and contemporary theatrical practices, to be able to provide fresh and colourful ideas on our relation to the world both for us and for our audience. „Why do we create art? To cross our boundaries, to break our confinements, to accomplish what is missing or deficient in us, to create ourselves, or – this is how I like to say – to reach completion. This is not a state, not simply a condition, but a process of strenuous study, by which what is dark in us, becomes illuminated” (Jerzy Grotowski) Az ötös számú vágóhíd A „poo-tee-weet” filozófiája, avagy... Mit lehet elmondani a háborúról? Mit lehet elmondani egy emberéletről? Mit lehet elmondani egy regényről? Mit lehet elmondani egy történetről? Egy olyan történetről, amelyben nincsenek drámai konfliktusok, nincsenek hősök, nincsenek miértek, nincsenek okok, nincsenek igazi jellemek... Valami olyasmit, amit a madarak is mondanak? Annyit, hogy „Csipcsirip”? Ez a darab úgy kezdődik, hogy feljön a fény, és úgy végződik, hogy lemegy a fény. És a halálban senki és semmi nincs ott. Még Billy Pilgrim sem. Slaughterhouse No. 5 The philosophy of „poo-tee-weet”, or… What is possible to relate about the war? What is possible to relate about a human life? What is possible to relate about a novel? What is possible to relate about a story? From a story in which there are no dramatic conflicts, there are no heroes, there is no „why”, there are no reasons, there are no real characters… Something like what the birds say? So much as „cheep-chirp”? This play begins in such a way that the light comes up and at the end the light goes down. And there is nobody and nothing there in death. Not even Billy Pilgrim. |