ZÁBRÁDI MARIANN
Mindenki alávaló?
Vagy vannak alávalóbbak?

Yvonne, a burgundi hercegnő
Janus Egyetemi Színház
– a Pécsi Nemzeti Színházban
2002. november 25.


A lengyel emigráns Witold Gombrowicznak az 1960-as évekből való darabja ritkán látható előadás magyar színpadokon. A rendező szemszögéből, aki a tökéletes Yvonne-t keresi, ez maximálisan érthető. Nem akad minden színházi szegletben igazi Yvonne-ra az ember. Nem egészen érthető azonban a befogadó szemszögéből, hiszen az Yvonne-i téma az emberi természet legmélyebb bugyraiba ásó, ugyanakkor a felszínen mindig is érzékelhető gyarlóságainkról mutat tükröt. (Talán éppen ezért?) Nagy-nagy szerencséje, vagy igen is jó szeme volt azonban Szilágyi Eszter Anna rendezőnek, aki nem először, de első igazi sikerrel rendezett előadást Pécsett, a Janus Egyetemi Színházban. Tökéletes Yvonne-ra lelt Nagy Lilian személyében, s egy értelmezésében és színrevitelében egyaránt izgalmas előadást rendezett.

A keret mesei: hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy király. Ignác király olyan volt mint általában a királyok, kövér, önelégült, bőségben tapicskoló, parancsolgató. Volt az ő felesége, Margit királyné, afféle kedves villámhárító a zordon felség, és szertelen felséges gyermeke, Fülöp herceg között. Az udvarnép talpnyaló, érdekérvényesítési harcban istent, s embert nem ismerő. Gongra viháncoló, vagy csatarendbe álló. Ki nem látott még ilyet?

Unalmas a sok víg lakoma, unalmas a sok víg udvarhölgy, a herceg hisztisen toporogva tettre vágy. S akkor jőnek, kopogtatnak. Két csinos nörsz toszogat a színre egy ázott verebet, folyamatosan korholva őt. Legyen kedvesebb, bájosabb, mosolyogjon, viselkedjen előkelően, ahogy illik. Ahogy illik. Yvonne pedig – minden intelem ellenére – rezzenéstelen arccal áll, nem, mintha nem értené, szemében oly tűz ég, mely az első pillanattól sejteti, hogy annak lángjánál valaki elég…

Nagy Lilian Yvonne-ja nem bepisilő, debilis király-lány, hanem egy egyszerű, ízig-vérig szeretni való, esetlen, az udvari ideáltól elütő lány. Egyszerűen más, mint a többi.

Mássága, csúfsága persze azonnal tettre ingerli a herceget, aki rögvest munkához is lát, hogy elcsábítsa, sőt, még nagyobb hecc (haha…) feleségül vegye. Udvaroncai készségesen segédkeznek, a szülők kiborulnak, majd beállnak a játékba. Yvonne pedig teszi a dolgát, szótlanul tűr, mert bár bélyege szerint bolond, érzéketlen csúfság, hamarosan kiderül, mégis csak az egyetlen érző lélek – szerelmes. Beleszeret a hercegbe, s a maga suta módján ki is fejezi érzéseit sorra. Tekintetében a fény már nem csak a riadalmat, hanem a szerelmet is sugározza. A kegyetlen játék még inkább elfajul, nagyobb svungot vesz, amikor megsejtik a lány érzelmeit, majd a visszájára fordul, veszélyesnek, elpusztítandónak ítélik, s annak rendje s módja szerint – ezt meg is teszik.

Yvonne története félelmetesen aktuális tükörképe annak a társadalmi közegnek, melynek mindannyian részesei vagyunk. Egy icipici másság elegendő a megbélyegzéshez, egy kicsit több pedig már tényleg végzetes lehet. Gombrowicz drámája Szilágyi Eszter Anna rendezésében nagyon erős üzenet arra vonatkozóan, hogy ez tarthatatlan, az efféle alantas magatartás ellen küzdeni kell, legelőször is magunkban. Nincsen szó semmiféle direkt agitációról. Érzésekről, finom utalásokról, egyszerű, ám nagyon kifejező művészi eszközökről (díszlet, jelmez, zene) van szó. Yvonne másságának tolerálása egy a miénknél sokkal toleránsabb közegben lenne talán lehetséges, mely nélkülöz minden szélsőséges indulatot, inkább egy befelé forduló, gondolkodó, reflexív világban lehetséges, nem a magamutogató, üres külsőségekben kimerülő harsány divatvilágban.

Nagy Lilian, mint már említettük, kiváló Yvonne. A rendezői koncepció pedig, miszerint nem maszkírozza, csúfítja főhősét, különösen díjazandó. Yvonne tekintete, testjátékának nehézkes őszintesége végig kínos kontrasztja a társaság frivol könnyelműségének. Esetlensége kelthetne bennünk ingerlékenységet, lehetnénk vele elutasítóak, de tiszta, esendő tekintete, a kritikus pontokon mindig szeretetre szólít. Az 1989-ben Ascher Tamás rendezésében látott Yvonne (Csá-kányi Eszter) szánalmas, irtóztatóan elcsúfított figura volt, őt elutasítani, ellene fordulni nézőként is könnyebb volt, mint a pécsi előadás egyszerű figurájával szemben. Talán a pécsi Yvonne-ban mindenki felismerhetett kicsit magából is. Ki többet, ki kevesebbet.

Mégis ott motoz a kérdés: tudnánk-e gyilkosaihoz csatlakozni, provokál-e minket szégyentelensége, esetlen engedelmessége, kihívó-e végtelen kiszolgáltatottsága?

Kiváló alakításokat láthattunk a címszereplőé mellett sorra. Az előadás egyetlen profi színésze Bajomi Nagy György Fülöp hercegként kivirult. Mindent beleadott, s mindent ki is hozott magából, igazi gonosz királyfi volt minden porcikájában. Tóth András Ernő Ignác királya szintén telitalálat, mondhatni testhezálló szerep. Az ő gonoszsága sokkal árnyaltabb, fűszerezi konformista idiotizmusa, melyet kiválóan közvetít mindvégig.

Számtalan apróság színesíti, s tartja ébren az előadást, ezek közül csak egyet emelnék ki. Nagyszerű ötlet és hibátlan kivitelű szerepformálás a két nevelőnő figurája. Szabados Tímea és Várnagy Kinga karakterei, az amerikai illetve az orosz akcentust is beleértve érdekesek s egyben hibátlanok. Igazából egy jelenetük van a hosszú előadásban, amely mégis kiemelkedően emlékezetes. Margit királyné szerepében Gelencsér Tünde elsőre feltűnően fiatal, ám a rátestált figura cseppet sem idegen tőle, létező anya figura. Ami tőle, mint anyától telik, azt látva cseppet sem meglepő, hogy „nevelése” eredménye, a gyermek, ily torz személyiséggé vált.

A JESZ előadásában látottak mindent egybevetve elgondolkodtató színházi élményt nyújtottak. Szépen összeérett társulati munka, jó darabválasztás, erőteljes rendezői jelenlét jellemzi. A társulat – teljesen nyilvánvalóan – nagyon erős koncentrációval, kemény munkával hozhatta csak létre a produkciót, amely mint a legjobb értelemben vett amatőr előadások abba a csapdába azért belesodorta magát, hogy kicsit hosszú lett. Nagyon nehéz abbahagyni azt, amit az ember szeret csinálni, s tetejében jól is csinálja. Ám egy kicsivel feszesebb ritmus, némi szövegkurtítás jobbító hatással lett volna az imígy háromórásra nyúlt előadásra. 

Witold Gombrowicz: Yvonne, a burgundi hercegnő
Szereplők: Nagy Lilian, Tóth András Ernő, Gelencsér Tünde, Bajomi Nagy György, Rajnai Attila, Altziebler Edina, Domonyai András, Adorjáni Bálint, Szabados Tímea, Várnagy Kinga, Vidéki Péter, Tóth Zoltán, Parádi Kristóf, Rubányi Anita, Jakó Viktória, Juhász Mátyás, Lönhárd Ágnes, Szemerédi Fanni, Rédei Éva, Schukert Viktória, Kiss Andrea, Horváth Krisztina, Michna Boglárka, Radnóti Judit, Jakab Petra, Fekete Judit, Tál Achilles Díszlet, jelmez: Herczig Zsófia, Bozsó Nóra Rendező: Szilágyi Eszter Anna

„A rendezői koncepció pedig, miszerint nem maszkírozza, csúfítja főhősét (Nagy Lilian) különösen díjazandó.” (Partnere Tóth András Ernő)