Yvonne, a burgundi hercegnő
Janus Egyetemi Színház
– a Pécsi Nemzeti Színházban
2002. november 25.
A lengyel emigráns Witold Gombrowicznak az 1960-as évekből való darabja
ritkán látható előadás magyar színpadokon. A rendező szemszögéből, aki
a tökéletes Yvonne-t keresi, ez maximálisan érthető. Nem akad minden
színházi szegletben igazi Yvonne-ra az ember. Nem egészen érthető
azonban a befogadó szemszögéből, hiszen az Yvonne-i téma az emberi
természet legmélyebb bugyraiba ásó, ugyanakkor a felszínen mindig is
érzékelhető gyarlóságainkról mutat tükröt. (Talán éppen ezért?)
Nagy-nagy szerencséje, vagy igen is jó szeme volt azonban Szilágyi
Eszter Anna rendezőnek, aki nem először, de első igazi sikerrel
rendezett előadást Pécsett, a Janus Egyetemi Színházban. Tökéletes
Yvonne-ra lelt Nagy Lilian személyében, s egy értelmezésében és
színrevitelében egyaránt izgalmas előadást rendezett.
A keret mesei: hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy király. Ignác
király olyan volt mint általában a királyok, kövér, önelégült, bőségben
tapicskoló, parancsolgató. Volt az ő felesége, Margit királyné, afféle
kedves villámhárító a zordon felség, és szertelen felséges gyermeke,
Fülöp herceg között. Az udvarnép talpnyaló, érdekérvényesítési harcban
istent, s embert nem ismerő. Gongra viháncoló, vagy csatarendbe álló.
Ki nem látott még ilyet?
Unalmas a sok víg lakoma, unalmas a sok víg udvarhölgy, a herceg
hisztisen toporogva tettre vágy. S akkor jőnek, kopogtatnak. Két csinos
nörsz toszogat a színre egy ázott verebet, folyamatosan korholva őt.
Legyen kedvesebb, bájosabb, mosolyogjon, viselkedjen előkelően, ahogy
illik. Ahogy illik. Yvonne pedig – minden intelem ellenére –
rezzenéstelen arccal áll, nem, mintha nem értené, szemében oly tűz ég,
mely az első pillanattól sejteti, hogy annak lángjánál valaki elég…
Nagy Lilian Yvonne-ja nem bepisilő, debilis király-lány, hanem egy
egyszerű, ízig-vérig szeretni való, esetlen, az udvari ideáltól elütő
lány. Egyszerűen más, mint a többi.
Mássága, csúfsága persze azonnal tettre ingerli a herceget, aki rögvest
munkához is lát, hogy elcsábítsa, sőt, még nagyobb hecc (haha…)
feleségül vegye. Udvaroncai készségesen segédkeznek, a szülők
kiborulnak, majd beállnak a játékba. Yvonne pedig teszi a dolgát,
szótlanul tűr, mert bár bélyege szerint bolond, érzéketlen csúfság,
hamarosan kiderül, mégis csak az egyetlen érző lélek – szerelmes.
Beleszeret a hercegbe, s a maga suta módján ki is fejezi érzéseit
sorra. Tekintetében a fény már nem csak a riadalmat, hanem a szerelmet
is sugározza. A kegyetlen játék még inkább elfajul, nagyobb svungot
vesz, amikor megsejtik a lány érzelmeit, majd a visszájára fordul,
veszélyesnek, elpusztítandónak ítélik, s annak rendje s módja szerint –
ezt meg is teszik.
Yvonne története félelmetesen aktuális tükörképe annak a társadalmi
közegnek, melynek mindannyian részesei vagyunk. Egy icipici másság
elegendő a megbélyegzéshez, egy kicsit több pedig már tényleg végzetes
lehet. Gombrowicz drámája Szilágyi Eszter Anna rendezésében nagyon erős
üzenet arra vonatkozóan, hogy ez tarthatatlan, az efféle alantas
magatartás ellen küzdeni kell, legelőször is magunkban. Nincsen szó
semmiféle direkt agitációról. Érzésekről, finom utalásokról, egyszerű,
ám nagyon kifejező művészi eszközökről (díszlet, jelmez, zene) van szó.
Yvonne másságának tolerálása egy a miénknél sokkal toleránsabb közegben
lenne talán lehetséges, mely nélkülöz minden szélsőséges indulatot,
inkább egy befelé forduló, gondolkodó, reflexív világban lehetséges,
nem a magamutogató, üres külsőségekben kimerülő harsány divatvilágban.
Nagy Lilian, mint már említettük, kiváló Yvonne. A rendezői koncepció
pedig, miszerint nem maszkírozza, csúfítja főhősét, különösen
díjazandó. Yvonne tekintete, testjátékának nehézkes őszintesége végig
kínos kontrasztja a társaság frivol könnyelműségének. Esetlensége
kelthetne bennünk ingerlékenységet, lehetnénk vele elutasítóak, de
tiszta, esendő tekintete, a kritikus pontokon mindig szeretetre szólít.
Az 1989-ben Ascher Tamás rendezésében látott Yvonne (Csá-kányi Eszter)
szánalmas, irtóztatóan elcsúfított figura volt, őt elutasítani, ellene
fordulni nézőként is könnyebb volt, mint a pécsi előadás egyszerű
figurájával szemben. Talán a pécsi Yvonne-ban mindenki felismerhetett
kicsit magából is. Ki többet, ki kevesebbet.
Mégis ott motoz a kérdés: tudnánk-e gyilkosaihoz csatlakozni,
provokál-e minket szégyentelensége, esetlen engedelmessége, kihívó-e
végtelen kiszolgáltatottsága?
Kiváló alakításokat láthattunk a címszereplőé mellett sorra. Az előadás
egyetlen profi színésze Bajomi Nagy György Fülöp hercegként kivirult.
Mindent beleadott, s mindent ki is hozott magából, igazi gonosz
királyfi volt minden porcikájában. Tóth András Ernő Ignác királya
szintén telitalálat, mondhatni testhezálló szerep. Az ő gonoszsága
sokkal árnyaltabb, fűszerezi konformista idiotizmusa, melyet kiválóan
közvetít mindvégig.
Számtalan apróság színesíti, s tartja ébren az előadást, ezek közül
csak egyet emelnék ki. Nagyszerű ötlet és hibátlan kivitelű
szerepformálás a két nevelőnő figurája. Szabados Tímea és Várnagy Kinga
karakterei, az amerikai illetve az orosz akcentust is beleértve
érdekesek s egyben hibátlanok. Igazából egy jelenetük van a hosszú
előadásban, amely mégis kiemelkedően emlékezetes. Margit királyné
szerepében Gelencsér Tünde elsőre feltűnően fiatal, ám a rátestált
figura cseppet sem idegen tőle, létező anya figura. Ami tőle, mint
anyától telik, azt látva cseppet sem meglepő, hogy „nevelése”
eredménye, a gyermek, ily torz személyiséggé vált.
A JESZ előadásában látottak mindent egybevetve elgondolkodtató színházi
élményt nyújtottak. Szépen összeérett társulati munka, jó
darabválasztás, erőteljes rendezői jelenlét jellemzi. A társulat –
teljesen nyilvánvalóan – nagyon erős koncentrációval, kemény munkával
hozhatta csak létre a produkciót, amely mint a legjobb értelemben vett
amatőr előadások abba a csapdába azért belesodorta magát, hogy kicsit
hosszú lett. Nagyon nehéz abbahagyni azt, amit az ember szeret
csinálni, s tetejében jól is csinálja. Ám egy kicsivel feszesebb
ritmus, némi szövegkurtítás jobbító hatással lett volna az imígy
háromórásra nyúlt előadásra.
Witold Gombrowicz: Yvonne, a burgundi hercegnő
Szereplők: Nagy Lilian, Tóth András Ernő, Gelencsér Tünde, Bajomi Nagy
György, Rajnai Attila, Altziebler Edina, Domonyai András, Adorjáni
Bálint, Szabados Tímea, Várnagy Kinga, Vidéki Péter, Tóth Zoltán,
Parádi Kristóf, Rubányi Anita, Jakó Viktória, Juhász Mátyás, Lönhárd
Ágnes, Szemerédi Fanni, Rédei Éva, Schukert Viktória, Kiss Andrea,
Horváth Krisztina, Michna Boglárka, Radnóti Judit, Jakab Petra, Fekete
Judit, Tál Achilles Díszlet, jelmez: Herczig Zsófia, Bozsó Nóra
Rendező: Szilágyi Eszter Anna
„A rendezői koncepció pedig, miszerint nem maszkírozza, csúfítja
főhősét (Nagy Lilian) különösen díjazandó.” (Partnere Tóth András Ernő)
