UnivPécs                                                                                                                                      2005. október 24.

Brecht, versek, dalok

Beterelnek bennünket a kicsi, otthonos szobaszínházba. Kikapcsoljuk a telefonokat, abbahagyjuk a pusmogást, várunk. A nézők már csak ilyen szegényes dramaturgiával dolgoznak. „Brecht, versek, dalok” — harsogták a JESZ-es plakátok.  De vajon mit kapok én ezért a három szóért?

Mint gyanútlan egérke a csapdába tett sajt előtt, bűvölöm a színpadot, és találgatok lehet, hogy egyszerű felolvasás lesz. A színpad üres, csak a háttérben állnak hangszerek egy-egy székkel a zenészeknek. Talán a zene amolyan lazító elemként jelenik majd meg. Vagy megzenésített verseket hallunk majd? Nem, azt talán még sem. Minél több lehetőséget vettem számba, annál messzebb kerültem az igazságtól. Mert arra aztán végképp nem számítottam, hogy egy órán keresztül futkosni fog a hátamon a borzongás. Amúgy meg, már megtanulhattam volna, hogy a JESZ nem végez kontármunkát, amit a kezébe vesz jól meggyúr, és életet lehel belé. Versek, történetek a szegénységről, a szennyről, a dagadó hasú erkölcsös polgárokról, és az erkölcstelen nyomorultakról, gyilkosokról, utcalányokról, ledérekről és férjeikről. A legfőbb kérdés: mit tehet az ember, hogyan őrizheti meg emberségét egy olyan világban, amelyben az egyén csak mások rovására boldogulhat, ha pedig jó és becsületes akar lenni, akkor elpusztul. A dramaturgia is követi Brecht szellemét és színházi újításait. Közbeszólás, betétdalok, feliratos lepedődarabokon magyarázó szövegek intik a nézőket, hogy ne érzelmeikkel, hanem józan értelmükkel vegyék tudomásul a darab eszmei mondanivalóját. Aztán egy rettentő nagyot estem vissza a földre, mert az előadás véget ért, én pedig mehettem ki az utcára, mint egy kivert kutya, fejemben Brecht világával. Mellettem kart karba öltve a nyomornegyedek összes szülötte még, és az az ingatag és keserű érzés, hogy józanul végiggondolva mennyire nem ismerem magam, mert talán én is gyilkos vagy utcalány lennék, ha nem lenne aki, és amivel megtöltse a gyomrom minden egyes nap.

Komáromi Éva