UnivPécs Brecht,
versek, dalok Beterelnek
bennünket a kicsi, otthonos szobaszínházba.
Kikapcsoljuk a telefonokat,
abbahagyjuk a pusmogást, várunk. A nézők már csak ilyen szegényes
dramaturgiával
dolgoznak. „Brecht, versek, dalok” — harsogták a JESZ-es plakátok.
De vajon mit kapok én ezért a három szóért?
Mint
gyanútlan egérke a csapdába tett sajt
előtt, bűvölöm a színpadot,
és találgatok lehet, hogy egyszerű
felolvasás lesz. A színpad üres, csak a
háttérben állnak hangszerek egy-egy székkel a
zenészeknek. Talán a zene amolyan lazító elemként jelenik majd
meg. Vagy megzenésített verseket hallunk majd? Nem, azt talán még sem.
Minél több
lehetőséget vettem számba, annál messzebb kerültem az igazságtól. Mert
arra aztán
végképp nem számítottam, hogy egy órán keresztül futkosni
fog a hátamon a borzongás. Amúgy meg, már
megtanulhattam volna, hogy a JESZ nem végez kontármunkát, amit a kezébe
vesz jól meggyúr, és életet lehel belé. Versek, történetek a szegénységről, a szennyről, a dagadó
hasú erkölcsös polgárokról, és az erkölcstelen nyomorultakról,
gyilkosokról, utcalányokról,
ledérekről és férjeikről. A legfőbb kérdés: mit
tehet az ember, hogyan
őrizheti meg emberségét egy olyan
világban, amelyben az egyén csak mások rovására boldogulhat, ha pedig
jó és becsületes
akar lenni, akkor elpusztul. A
dramaturgia is követi Brecht
szellemét és színházi újításait. Közbeszólás,
betétdalok, feliratos lepedődarabokon magyarázó szövegek intik
a
nézőket, hogy ne érzelmeikkel, hanem józan értelmükkel vegyék tudomásul
a darab
eszmei mondanivalóját. Aztán egy rettentő nagyot estem vissza a földre,
mert az
előadás véget ért, én pedig mehettem ki az utcára, mint egy kivert
kutya,
fejemben Brecht világával. Mellettem kart karba öltve a nyomornegyedek
összes
szülötte még, és az az ingatag és keserű érzés, hogy
józanul végiggondolva
mennyire nem ismerem magam, mert talán én is
gyilkos vagy utcalány lennék, ha
nem lenne aki, és amivel megtöltse a gyomrom minden egyes nap.
|