május - június - július |
|
május 28-án este 8-kor |
Albérleti
színjáték Szkéné Színház |
május 29-én este 8-kor | TARTUFFE Szkéné Színház |
június 19-én este 9-kor | TARTUFFE Pécsi Szabadtéri Játékok |
június 20-án este 9-kor | TARTUFFE Pécsi Szabadtéri Játékok |
június 21-én este 9-kor | TARTUFFE Dunaújváros |
június 30-án este 9-kor | A
nagy Romulus Pécsi Szabadtéri Játékok |
július 3-án este 9-kor | A
nagy Romulus Pécsi Szabadtéri Játékok |
július 4-én este 9-kor | A
nagy Romulus Pécsi Szabadtéri Játékok |
július 10-én este 9-kor |
TARTUFFE
Marcali
|
Molière Tartuffe |
|
SZEMÉLYEK
PERNELLE ASSZONY, Orgon anyja
Pásztó
Renáta
ORGON, Elmira férje Tóth András Ernő ELMIRA, Orgon felesége Horváth Krisztina DAMIS, Orgon fia Domonyai András MARIANE, Orgon lánya, Valér szerelme Kiss Andrea VALÉR, Mariane szerelme Juhász Mátyás CLÉANTE, Orgon sógora Inhóf László TARTUFFE, álszent Rajnai Attila DORINE, Mariane komornája Hollósi Orsolya LOJÁLIS ÚR, törvényszolga Molnár Tamás Műszak:
Regényi Gábor, Rykala
Adrian, Lamár
János,
Tóth Géza Történik
Párizsban,
Orgon házában
|
Friedrich
Dürrenmatt
Flavius
Romulus Augustus
(460/470
– 511
után), akit az utókor Romulus
Augustulusként
ismer, a Nyugatrómai
Birodalom
utolsó császára volt.
Odoaker
germán törzsfő bevette Ravennát, a birodalom akkori fővárosát és
elfogatta a császárt. 476. szeptember 4-én Romulusnak le kellett
mondania a trónról. Az esemény a Nyugatrómai Birodalom bukását
jelentette. Romulus lemondatásához szokták kötni a történetírók az ókor
végét és a középkor kezdetét.
Az
utolsó császárt leggyakrabban Romulus Augustulusként említik, bár
törvényesen Romulus Augustus néven uralkodott. A latin
nyelvben
az -ulus
kicsinyítőképző; az Augustulus
Kis
Augustust
jelent, amit a jelentéktelenségére értettek. Néhány görög író elég
messzire ment, és „Momylos”, „kis semmiség” néven említették.
„Súlyos
komédia, bár látszatra könnyű. Romulus (…) húsz esztendeig játssza a
pojácát, és környezete nem jön rá, hogy módszer van ebben az
értelmetlenségben. Elgondolkodtató körülmény. (…) Jól figyeljünk oda,
miféle ember az, akit én színpadra állítottam: elmés, könnyed, humánus,
végső soron azonban kíméletlenül rideg és könyörtelen a cselekvésben, s
attól sem riad vissza, hogy ugyanezt az elszántságot másoktól is
megkövetelje; veszélyes fickó, aki halálra szánta magát; ez teszi
borzasztóvá ezt a császári tyúktenyésztőt, ezt a bohócsipkában ágáló
világbíráját…”